statisztika

2021.02.17. 07:00

Közművelődés: március 1-jéig adatszolgáltatás

Megkezdődött a 2021. évi közművelődési adatszolgáltatás. Az ilyen tevékenységet végző intézményeknek, szervezeteknek az OSAP 1438-as számú adatlapon március 1-jéig kell adatokat szolgáltatniuk előző évi tevékenységükről.

Tersztyánszky Krisztina

A statisztika összegyűjtését 2014 óta a Nemzeti Művelődési Intézet (NMI) végzi. Éles Krisztina megyei igazgató elmondta, hogy az adatszolgáltatási űrlapot minden önkormányzatnak és közművelődési intézménynek kötelező kitölteni, a kulturális alapszolgáltatást végző civil szervezeteknek pedig javasolt. Az NMI szakemberei segítenek a táblázatok kitöltésében.

Éles Krisztina azt is elmondta: a rendhagyó évben kevesebb rendezvény volt az egyes helyszíneken, viszont a közművelődésért felelősöknek most is el kellett végezni a közfeladataikat. Így az online, vagy telefonon elvégzett tevékenységekről is számot kell adni.

Ezek is érdekelhetik