Schmitt Csilla közelebb hozza a sokszínű Japánt

Tavaly a japán témájú kirakógyűjteményét mutatta meg a nagyközönségnek Schmitt Csilla, előtte éven gyermekkimonókról írt kétszáz oldalas kétnyelvű könyvet, egyesületük élén évek óta minden követ megmozgat, hogy Japán Kulturális Centrum létesüljön a Középhegyi úti Farkas-villában. Távol-Kelet iránti rajongása köztudott, az indulásáról, ígéretes multis pályafutásáról viszont ritkán beszél. – Zrínyis, utána kanizsais diák voltam, fiús gyerek.

Rengeteg science-fiction-t olvastam, a magyarázatát nem tudom, de kezdettől érdekelt a japán kultúra, a nindzsák, gésák, a harcművészet. Gimnazista voltam már, amikor a Berzsenyi-főiskola egyhónapos nyári intenzív nyelvtanfolyamot hirdetett: az USA-ból jött egy japán hölgy önkéntesként, jelentkeztem az óráira. Gyors tempóban haladtunk, sokan le is morzsolódtak, én maradtam, és alapszinten megtanultam a nyelvet. Jó barátok lettünk Naomival, a mai napig tartjuk a kapcsolatot – meséli. A Kanizsaiba emelt szintű matematika-idegen nyelv kísérleti osztályba járt.

Onnan a Külkereskedelmi Főiskolára jelentkezett: nem azért hogy közgazdász lehessen, hanem, mert japánul akart tanulni. 1995-ben diplomázott, utána rögtön az ELTE-re felvételizett japán szakra. Mivel a másoddiplomát már nem adták ingyen, egy évet halasztott, hogy pénzt tegyen félre a tanulmányira. Visszajött Szombathelyre dolgozni. A Philipshez beszerzőnek vették fel, termeléstervezőnek képezték át, de minőségbiztosítási feladatot bíztak rá. A feladatot elvégezte, ám 3 hónap után felmondott. Átment a Latex felszámolójához, ahol a külkereskedelmi bonyolítást vette át, nyolc hónap határozott időre. Az ősz újra Budapesten találta Csillát, elkezdte az egyetemet. Mellette egy játékforgalmazó cégnél vállalt munkát. Két év után aztán nem tudta tovább finanszírozni a nappali tanulmányait, további egy évig távoktatásban folytatta az egyetemet.

A ’90-es évek végén járunk: Csilla az Ecoplastnál (később Flextronics) kezdett Sárváron. Beszerzőként a németet és az angolt is használta, a japánt egy időre hátrahagyta. Miután elindult a nyomtatógyártás, csoportvezetői megbízást kapott huszonévesen. Stabil helye volt, a japán helyett a karriert választotta, igaz, kicsit fájó szívvel. Nagyon szerette a munkáját, jó közösségük volt, és szépen menetelt előre: beszerzési vezető lett a HP-nál, majd az Xbox-gyártás logisztikai vezetője 27 évesen. Amikor az Xboxot elvitték Kínába, a transzfert még ő bonyolította. Utána jött a törés: nem volt új projekt, amin dolgozhatott volna.

Ott tartották, mondván, szükség lesz rá a következőnél. Közben a cég menedzserképzésen megismerte a pénzügyi területen dolgozó német férjét. 2001-ben komoly balesete volt: 4 hónapra kiesett a munkából. Amikor visszakerült, a projektet, amit neki szántak, már más vitte. A nyíregyházi Epson projekthez került támogatóként, így hónapokig ingáznia kellett. Miután 2002-ben összeházasodtak a férjével, beadta a felmondását, így került a Jabilhez. A szerkezeti átalakításban vett részt, közben várandós lett az első gyermekével. 2003-ban született a lánya. Fél év után egy évre még visszament dolgozni, de további két gyermek érkezett a családjukba, velük-értük hosszú évekig otthon maradt.

2008-ban megkeresést kapott az Agorától: japán témájú vándorkiállítást kölcsönöztek a Japán Alapítványtól (Sárkányok és pörgettyűk), a megnyitóra hívták, mondjon köszöntőt. Ott ismerkedett meg a Vörös Emil vezette Ataru Taiko Ütőegyüttessel és Gál Róbert karatemesterrel. A találkozó fordulópontot jelentett, Csillát visszavezette Japánhoz: egy évvel később megalapították az MJBT-Szombathely Egyesületet. Közben, ahogy a gyerekei nőttek, a Nyugat-Magyarországi Egyetemen műszaki menedzser szakot végzett, párhuzamosan a Károli Gáspár Egyetemen japánból mesterszakot.

Később pályázott még nagyvállalatokhoz, de sok év kimaradt, erre hivatkoztak a cégek. Akár még most is szívesen visszamenne, annyira szerette a logisztikát és olyan sok sikerélményt adott a munka. Ám elindult más úton: ennek első állomása volt rövid ideig a Vasi TIT igazgatóhelyettesi pozíciója. A járványhelyzet előtt még utazásszervezéssel is foglalkozott: egy utazási iroda megbízásából állított össze Japánba utazási terveket. Ahogy ez, úgy a kimonókiállítás utaztatása is kényszerűen megállt. – Nincs állásom, de most sem vagyok tétlen.

A gyermekkimonókból írtam a szakdolgozatomat a japán mesterszakon. Nakano Kazuko gyűjteményét tanulmányoztam a kutatásaimhoz. Az idős asszony szenvedélyes kimonógyűjtő, az volt a kérése, hogy rendezzem katalógusba a darabokat, és mutassuk be több európai országban. A kollekció eljutott Lengyelországba és Németországba, Kecskemétre, Pécsre, Budapestre. Az utazó kiállításhoz magyar-német nyelvű könyvet írtam. 2019-ben, az egyesület alapításának tízéves jubileumán még tartottunk Japán Napot, tavaly már csak csökkentett üzemmódban: a Csodálatos Japán kirakó-kiállítással és jelképes programokkal. Bízom a folytatásban, már csak azért is, mert több mint egy évtized alatt a színes programok, kiállítások révén nagyon sok szombathelyivel sikerült megszerettetni a japán kultúrát. Október 9-re tűztük ki a következő dátumot, de még minden bizonytalan.

Csilla azt mondja, felnőttként a japán kultúra sokszínűsége ragadta meg: mindenkinek ad valamit, és rengeteget lehet belőle meríteni. – Van, akit az anime, mást a természet, a bonsai, a japánkert, a művészet, az öltözködés, a kalligráfia, a gasztronómia vagy a sportok érdekelnek. Megszívlelendő az emberek élethez és a másik emberhez való hozzáállása. A mentalitásuk, az odafigyelésük, ami arra irányul, hogy a másik embert kíméljék, ne okozzak neki kellemetlenséget. Az ázsiai kultúrákra általában jellemző ez, Japánra főleg.

Csilla 2000-ben járt először a szigetországban egy család meghívására, a következő alkalom tíz év múlva jött el, akkor családostul mentek ki. Azóta szinte minden évben megfordult Japánban. Nem a modern vívmányaiért rajong, ha teheti, inkább a „kisebb” városokat és a vidéket látogatja. Kiotó például elvarázsolta hagyományos templomaival, kastélyaival, természeti környezetével.

Vadregényes tájakra jutott el, kedves és segítőkész, tisztelettudó emberek közé. 2020-ban három meghívásnak kellett volna eleget tennie, de mindegyiket meghiúsította a járvány. Az idén januárban végre egy hónapra ki tudott utazni japánba: a kiállítás-sorozat újraindításáról tárgyalt Nakano Kazukoval. – Nagy szívfájdalmam, hogy a szombathelyi közönségnek még nem tudtuk megmutatni a gyűjteményt, és az is, hogy forrás hiányában a Japán centrum ügye sem halad előre. Ez nem csupán az egyesületünk projektje, nem magunknak akarjuk létrehozni a kulturális központot, ahol egész évben kiállításokkal, rendezvényekkel, tanfolyamokkal és más japános programokkal várnánk az érdeklődőket.

Kulturális értéket teremtenénk a beruházással Szombathelyen, amely turistákat is vonzana bőven. Japán centrum Magyarországon nincs, a legközelebbi japán gyűjteményért Krakkóig kell utazni, így a szomszédos országokból is sokakat vonzana. A bécsi egyetemről hallgatókat, kutatókat fogadhatnánk. Háromfázisú építkezést terveztünk: az épület, másodikként a kert és a teaház, utána a külső homlokzat felújításával. A második ütemet a járványhelyzet miatt előre vettük, a teaházra fókuszálunk most.

Ha elkészül és megnyitjuk, ott már tudunk programokat szervezni, ezáltal a bőkezűbb adományozásban is bízunk. A háttér, a kiállítási anyag adott, csak a hely hiányzik. Csak egy példa: tavaly ezerkötetes japán irodalmat kapott egyesületük egy alapítványtól, ami dobozokban áll. A kimonókiállítás, a baba-, a legyező- és a kirakókiállítás változó tematikájú tárlatokként működhetnének. És rengeteg különlegességet is megmutatnánk Japánról: Hokkaido szigetéről az ősi ainu kultúrát, a japán hangszereket, vagy éppen az Okinava-szigetek Suri-palotáját.