Kuckómesék csillámpor nélkül

Semmi sem biztos, és semmi sem lehetetlen – ezzel indul a mese, Teodóra a gyermekeinek ajánlja: a 12 éves Jácintnak, a 10 éves Bogicának, a 6 éves Gerdának és a 4 éves Franciskának „végtelen szeretettel”. Amikor kicsi volt, sokszor mondta, hogy lesz egy meséje, ami vele együtt formálódik, és egyszer csak napvilágra kerül. A titok az, hogy már a szerző felnőtt létében, az alkotóműhelyébe egy szép napon megérkezett a Tünemény nevű tündér, hogy visszarángassa a gyereklétbe, ahol szabad rácsodálkozni a dolgokra.

A műhelyben lakásdekorációk, kézműves termékek, játékok, asztali díszek, csokrok, táskák, ruhák készülnek, minden darab egyedi. Rengeteg munka. A kelléktára a Covid idején hazaköltözött, és mindenhol minden van: emitt egy kupac textil, amott egy kupac töltőanyag, Teodóra nyakában centi, ruháján folyton cérna lóg. Mégis minden este mesél a gyerekeknek, fáradhatatlanul szövi a történeteket a nagy ágyban összebújva, amikhez odadől az apuka is.

Belebeszélnek, miért így, miért úgy, és mégis ez a „házi őskáosz”, a mesemondó rutin adott erőt és bátorságot, hogy Teodóra megvalósítsa álmát: létrehozta a saját könyvét. Amint írja, a mesének „nincs igazán eleje és igazán vége sem, a lehetőség mindig ott marad még az utolsó pont után is. Kellenek ezek a pont utáni esélyek. Sokszor nem tudjuk, merre is tartunk, csak követjük – ha tudjuk – az álmainkat.”

Kiemelt képünkön: A műhelybe bekopogott egy tündér. Gergely Teodóra Bogicával, Jácinttal, Franciskával és Gerdával – meg a könyvvel