ítélet

2021.04.29. 12:45

Letörte a vasúti átjáró sorompóját Jánosházánál, majd elhajtott tehergépkocsijával

A fénysorompó tilos jelzése ellenére hajtott az átjáróba az illető.

vaol.hu

A Szombathelyi Törvényszék tájékoztatása szerint a vádlott 2020. szeptember 10-én 7.30 körül egy tehergépkocsival közlekedett a 8-as számú főúton, Vasvár felől Veszprém irányába, amikor Jánosháza térségében a 8. számú főút 113-as kilométerszelvényében kiépített közút és vasútvonal szintbeli – SR 1 számú fél– és fénysorompóval biztosított – kereszteződésébe a fénysorompó tilos jelzése ellenére behajtott és a gépjárművel az „a” árbóc csapórúdjának ütközött, amely ennek következtében letört. A vádlott a balesetet követően a helyszínről elhajtott.

A baleset azért következett be, mert a vádlott a vasúti átjárót fokozott óvatosság tanúsítása nélkül közelítette meg, majd nem állt meg a vasúti átjáró előtt annak ellenére, hogy a fénysorompó villogó piros jelzést adott, a félsorompó rúdja pedig nem teljesen nyitott helyzetben állt vagy mozgott. A vádlott a balesetet követően megszegte a KRESZ 58. § (1) bekezdésében foglalt rendelkezést is, azaz a további balesetek elkerülése érdekében nem tett meg minden tőle telhetőt.

A Sárvári Járásbíróság közlekedés biztonsága ellen gondatlanságból elkövetett vétség miatt 100.000 forint pénzbüntetésre és 3 hónap időtartamú „C” kategóriájú közúti járművezetéstől eltiltásra ítélte a büntetlen előéletű vádlottat.

Az ítélet jogerős.

Ezek is érdekelhetik