szép otthon

2021.05.15. 07:00

Divatban a sziklakert – Mutatunk pár tippet, mit érdemes ültetni a kövek közé

Kaktuszokkal, pozsgásokkal megtűzdelve félsivatagi hangulatot idéz, a kavicsok és a kövek pedig a hegyvidéki táj hangulatát hozzák el otthonunkba. Hazánkban is egyre népszerűbb a sziklakert, amely egy pici dézsában épp olyan mutatós, mint amikor végigfut a ház tövében vagy a domboldalon.

Cseh-Egyed Bernadett

Fotó: Shutterstock

A sziklakert egyfajta kert a kertben, csak ezúttal a hagyományos ágyásoktól eltérően a növények kövek, kavicsok között kapnak helyet. Látványos megoldás, üde színfoltja lehet bárki udvarának, kertjének, az arányokra azonban érdemes figyelni: ha túl sík, észrevehetetlenné válik, ha túl nagy, tolakodóvá válhat. A tervezés során vegyük figyelembe, hogy a déli, délnyugati tájolás a legideálisabb a sziklakerti növények számára. A sziklakertet célszerű a nagyobb méretű fáktól, cserjéktől távol kialakítani, így a hulló lombjukkal, termésükkel vagy beárnyékolásukkal nem okoznak gondot.

Mutatósak az egyedi formájú, felszínű kövek

A sziklakert kialakítható síkvidéken, domboldalon, egy kis dézsában a balkonon, az előkert helyén vagy az udvar egy sarkában is. Ölthet geometriai formát, jól mutat íves elrendezésben, és lehet szabálytalan, „pacaszerű” is. A tervezés során gondoljuk végig azt is, mennyi kőre lesz szükségünk, azt honnan szerezzük be, és mivel szállítjuk el. Többször át kell majd mozgatni, pakolni a darabokat, ezért csak akkorát válasszunk, amit még magunk elbírunk. Sziklakertek alapanyagául leggyakrabban homokkövet, mészkövet vagy vulkanikus eredetű köveket használnak. Különösen mutatósak az üreges, kisebb-nagyobb mélyedésekkel tarkított darabok. További díszítőelemként színes kavicsok is választhatóak.

Először a kövek, utána a föld

Miután kijelöltük a sziklakert helyét, ássuk fel a talajt körülbelül 30 centiméter mélyen. A földet alaposan takarítsuk ki, ha szükséges, használjunk gyomirtót is. A későbbiekben jó szolgálatot tesz a gyomok ellen, ha egy réteg geofóliát terítünk az aljára. Ajánlatos gondoskodni a csapadékelvezetésről, mert az ide kerülő növények nem bírják a pangó vizet.

Az előzetes tervek szerint a földből formázzunk dobokat, majd a legnagyobb méretű sziklákat tegyük a helyükre. Ezek a jövőben kis „teraszként” is funkcionálnak majd, tehetünk rájuk egy-egy kaspót. Ezután kisebb darabokból, kavicsokból alakítsunk ki csoportokat, végül az üres helyeket töltsük fel földdel. Ha murvát is keverünk közé, javul a talaj vízáteresztő képessége. Ha a sziklakert lejtős területen épül, lépcsőket is ajánlatos kialakítani kőből, hogy a felszín meg ne csússzon. Hasznosak a kövek azért is, mert tárolják a hőt, alulról melegítik a növényeket.

Kert a kertben – ne legyen túl nagy méretű, de ne is vesszen el!
Fotó: Shutterstock

Nincs sziklakert varjúháj és kövirózsa nélkül

A növényekből is először a nagyobb, a sziklakert általános képét meghatározó darabokat célszerű elültetni. Megfelelő választással sziklakertünk egész évben szemet gyönyörködtető lesz: kerülhetnek örökzöldek, kisebb cserjék, hagymások, évelők. Nincsen sziklakert pozsgások nélkül: a kövirózsa és a varjúház nem hiányozhat egyetlen sziklakertből sem. Válasszunk gyorsan futó fajtákat is, ilyen például a podagrafű, a ternye vagy az ikravirág. Érdemes vigyázni a túlültetéssel: ezek a növények gyorsan a többszörösükre nőnek. Ha a kert először szellősnek tűnik, később az lesz az ideális.

Egy kis öntözés azért nem árt

A sziklakert gondozása egyszerű, de folyamatos odafigyelést igényel. Folyamatosan távolítsuk el a gyomokat, a túlbúrjánzó növényeket ritkítsuk meg, a megüresedett foghíjakat pedig újratelepítéssel szüntessük meg.

Ritkábban mint a hagyományos kertben, de a sziklakerti növényeknek is szükségük lehet öntözésre és tápanyagpótlásra.

Kiemelt képünkön: Növényekből is először a nagyobbakat helyezzük el, amelyek meghatározzák a sziklakert általános képét

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában