Megköszönték a helytállásukat is

2021.06.14. 07:00

A pedagógusnap alkalmából kilencen vehettek át elismerést Kőszegen

Jubiláló óvodapedagógusokat, köznevelési és közművelődési intézményi munkatársakat köszöntöttek a városházán a pedagógusnap alkalmából. Kilencen vehettek át elismerést.

Vas Népe

Hagyományosan június első vasárnapján, pedagógusnapon köszöntik a köznevelésben és a felsőoktatásban dolgozókat. Kőszegen a múlt hétre szervezték az ünnepi alkalmat. Nehéz mesterség, komoly feladat, életre szóló hivatás a pedagógusoké, fogalmazott a városházán Básthy Béla polgármester, megköszönve helytállásukat.

Mint ismert, tavaly a járványhelyzet miatt elmaradt az ünnepség, így az idén két év ünnepeltjei vehették át az elismeréseket, immár személyesen. Kőszeg Város Művelődéséért díjat vehetett át Barabásné Kirchknopf Ágota, aki a Kőszeg Meseváros Óvoda és Bölcsőde óvodapedagógusaként 2020 szeptemberi nyugdíjba vonulásáig, negyven éven keresztül szolgálta a kőszegieket; Schreiner Gáborné, aki a velemi tag­óvoda vezetőjeként szintén negyven éve tevékenykedik aktívan a kisgyermekek nevelésében, és ez év novemberében vonul majd nyugdíjba; Vargáné Pochán Zsuzsanna, aki húsz éve dolgozik a Kőszeg Meseváros Óvoda német nemzetiségi óvodapedagógusaként; Bakos Zoltán, aki a Jurisics-vár Művelődési Központ és Várszínház munkatársaként ugyancsak két évtizede dolgozik Kőszegen a kultúráért és a közművelődésért.

Széles Csillát, a Felsővárosi Tagóvoda óvodapedagógusát, Farkasné Lágler Mariannát, a Horvátzsidányi Tagóvoda korábbi vezetőjét, Gergichné Kéry Juliannát, a Peresznyei Tagóvoda korábbi vezetőjét, Vörös Juditot, a Felsővárosi Tagóvoda óvodapedagógusát, valamint Lamp Tibornét, az Újvárosi Tagóvoda dajkáját nyugdíjba vonulása alkalmából köszöntötte Básthy Béla polgármester és Fekete-Pataki Edit, a kőszegi önkormányzat humánerőforrás-bizottságának elnöke. Megköszönték a díjazottak elhivatott munkáját, a nyugdíjba vonulóknak sok boldogságot és jó egészséget kívántak.

A kőszegi önkormányzat a közösségi oldalon is tiszteletét fejezte ki a pedagógusok iránt: „Köszönjük a tudást, a türelmet, a szeretetet. Ez a nap más, mint a többi: ünnep. A tanév is más volt, mint a többi, hiszen márciusban péntekről hétfőre bezártak az iskolák, óvodák. Új, megváltozott helyzetben kellett helyt állni pedagógusnak, diáknak, gyermeknek, szülőnek egyaránt. Köszönjük, hogy ez az időszak nem a nehézségekről szólt, hanem a megoldásokról – írták Facebook-bejegyzésükben.

Kiemelt képünkön: Fekete-Pataki Edit és Básthy Béla a második sorban balról, körben a díjazottak

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában