Gergye Rezső: Nem magunkért, másokért élünk

Gergye Rezső sokoldalú ember: közösségfejlesztő, oktató, közművelődési szakértő, szakfelügyelő, auditor – járja az országot és a Kárpát-medencét, rálátása van a teljes magyar kulturális intézményrendszerre. Fontosnak tartja, hogy a napi gyakorlatnál mindig előbbre nézzen és lásson, és a kollégáit is erre biztatja: ösztönzi, hogy alkalmazzák az innovatív módszereket. Tevékenységének egyik szép eredménye, hogy a Nagy Gáspár Kulturális Központ háromszor lett minősített közművelődési intézmény. Pályafutásának közel négy évtizede alatt elérte, hogy a vasvári színjátszó és népdalos csoportok beutazták a Kárpát-medencét, és viszont: a teljes magyar nyelvterületről jöttek kulturális szereplők Vasvárra, a Vasi-Hegyhátra. A képzőművészet területén a Castrum Galéria hozott sok újat és minőséget: a magas nívójú kiállításokon kívül az alkotótáborokat, és szerepe volt a Békeház-beli gyűjtemény létrejöttében. Nyitott a civil és önkéntes kezdeményezésekre, nincs olyan szervezet a városban, amelynek ne itt lett volna a bölcsője a kultúrházban. Állandóan pályázatot ír, részben azért, mert forrásokat keres, részben pedig azért, mert meg akarja ragadni az adódó lehetőségeket. Ez a tevékenység egy referenciapont a hazai közművelődésben.

Két fő elve: a szenvedély és a racionalitás, amely a munkában és a magánéletben is előreviszi: a szívvel-lélekkel, teljes erőbedobással elvégzett feladatokat kontrollálni is kell. Mindkét pólusra szükség van, ahogy a kételkedésre és bizalomra is egy időben. Úgy véli, lényeges tanulsága a járványhelyzetnek, hogy az ambivalencia erejét ki lehet használni, lehet élni vele.

– A gondolkodó ember nemcsak önmagáért lázad, hanem valamiért, és soha nem fél gőzzel. Az az ambícióm, hogy tudjunk többet tenni, mint ami kötelező. És aki tud, az akarjon is többet tenni – fogalmaz a kultúrházigazgató. Hozzátéve: a mai időkben arra is figyelni kell, hogy ne kerüljünk a tömegek uszályába.

Gergye Rezső ténykedésében meghatározó az is, ahogy egyén és közösség viszonyáról gondolkodik.

– A feleségemmel, Georginával, aki a munkában is társam, a családunkat úgy építettük fel, hogy a gyerekeim belenőttek a közösségi életbe, és magukba szívták az együttgondolkodás lehetőségeit, és a mai napig eszerint élnek. Segítenek, ahol tudnak önkéntes munkával, nemzetközi szervezetekben. Amikor a fiam fia mozdulatában ráismerek apámra, és egyszerre látok a nevetésében több generációt, nagy baj nem lehet. A mi szót használom a munkahelyen, a családban, az utcán, együtt csináljuk a dolgokat. Nem az egyén hangsúlyos, hanem a mi. Nincs olyan siker, amit az ember egyedül ér el. Látszólag lehet, de mégsem, mert mögötte ott vannak az ősök és a társak, a jelenlegi környezet. A látható eredménynél sokkal fontosabb az út, ami odáig elvezet. Az lényeges, ahogy létrejön egy kiállítás, egy rendezés, amíg készül egy néni a következő népdalos találkozóra. Fontosak a kitüntetések, de csak arra valók, hogy az ember megálljon, körülnézzen, a szemébe nézzen azoknak, akik körülveszik, és menjen tovább.

Gergye Rezső 2020 tavaszán, az első karantén idején is volt elég bátor, hogy útmutató szerepet vállaljon. A Viru(lá)s című könyvének első része az őt figyelemmel kísérőkkel való kölcsönhatásból született. Volt késztetése, hogy a Facebookon rendszeresen írjon, kétségeit a pozitív visszajelzések oszlatták el, azokból töltődve naplózta végig a három hónapot. Megosztott gondolatai, érzései nyomán kialakult egy olyan közösségi erőből mozgó spirál, amely emelte őt, és mindenkit, aki az olvasója volt. A kötet második, bővített kiadása megragadja azokat az alapokat, amelyeken az élet továbbvihető. Arról szól, hogy a legkisebb faluban is vannak olyan értékek, amelyek szélesebb körben is érdekesek: a horgásztó nem csak a püspökmolnáriak számára fontos, a temetői kápolna nem csak az alsóújlakiaknak, az Árpád-kori templom nem csak a döröskeieknek, a Mindszenty-kultusz nem csak a csehimindszentieknek.

– Ki kell nézni a négy fal közül, és a kitágult látótér új perspektívákat ad. Sikernek lehet tekinteni, ha beérik a gyümölcse annak, amit tettünk, aminél többet nem tehettünk volna. Nem az elismerésért dolgozunk, hanem a többi emberért.

Kiemelt képünkön: Gergye Rezső: ki kell nézni a négy fal közül