Kiállt az igazáért

2021.06.14. 09:00

Szent Kvirinre, Savaria egykori püspökére emlékeztek a Perint partján

Mint arról beszámoltunk, június 4-én Sziszeken emlékeztek meg Szent Kvirinről, Savaria püspökéről. Vértanúhalálának évfordulóján pedig szombathelyi emléktáblájánál tisztelegtek a város szentje előtt.

Polgár Patrícia

Fotó: Szendi Péter

Szent Kvirinre emlékeztek tegnap a szombathelyiek. Dél- előtt Várszegi Asztrik emeritus főapát a szalézi templomban tartott szentmisét, majd az Óperint utcában, a Perint partján felállított emléktáblánál hajtottak fejet.

Savaria egykori püspöke a római keresztényüldözés utolsó hullámának esett áldozatul több mint 1700 évvel ezelőtt. Nem volt hajlandó pogány isteneknek áldozni, ezért malomkővel a nyakában a Sibaris folyóba vetették. A hajdani kerek évfordulón felavatott emléktáblánál, ahogy minden júniusban, úgy ezúttal is az egyház, a megye és a város elöljárói adóztak vértanúsága előtt. Az ünnepség kezdetén Csány Péter atya, a Szent Kvirin Szalézi Plébánia plébánosa köszöntötte a megjelenteket. Beszédében párhuzamot vont Szent Márton és Szent Kvirin között emberségük, valamint városi születésük és vértanúságuk nyomán.

Ezt követően Várszegi Asztrik beszélt Szent Kvirin jelentőségéről, aki nem hajolt meg a császár szavának, ezzel a lelkiismeretes szabadság szentjévé és vértanújává vált. – Azt kívánom mindannyiuknak hogy soha ne kerüljenek az életben olyan helyzetbe, ahol önmagukkal vagy bárki mással kell szembeszállniuk. Ha mégis így történne, akkor merjenek a lelkiismeretükre hagyatkozni – adta útravalóul a megjelenteknek a nyugalmazott főapát.

A beszédeket követően Csány Péter atya magára öltötte a papi stólát – ekkor felidézte, hogy huszonegy évvel ezelőtt Várszegi Asztrik szentelte pappá, majd megkezdte az ökumenikus megemlékezést, amelybe dr. Anton Kolic nyugalmazott horvát nemzetiségi plébános is bekapcsolódott.

Az emlékezés és tisztelet koszorúit a Szent Kvirin, Szent Márton és Krisztus Király plébániák elöljárói mellett a Vas Megyei Önkormányzat, a Horvát Nemzetiségi Önkormányzat és Szombathely Megyei Jogú Város képviselői helyezték el az emléktáblánál.

A Perint patak partján elhelyezett emlékműnél a Szombathelyi Szalézi Rendház és Oratórium diákjai virágszirmokat hintettek. Az ünnepség zárásaként Várszegi Asztrik megáldotta a megjelenteket és a város lakóit.

Ágh Ernő, az egyházközség világi elnöke így fogalmazott: a mai kor emberének is meg kell fogadnia Szent Kvirin üzenetét, amely ma is aktuális. – A hitünkért, az igazunkért mindenkor ki kell állnunk. Kvirin az életével fizetett ezért. Bár hazánkban ennek nem vagyunk kitéve, a világ számos pontján, ahol még ma is van keresztényüldözés, ez megtörténhet emberekkel – hangsúlyozta.

Kiemelt képünkön: Főhajtás az emléktáblánál: Ágh Ernő, Csány Péter, Pupné Nagy Erika, szemben Várszegi Asztrik

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában