Kulcskérdés a beismerő vallomás

2021.08.17. 07:00

Az egykori sztárzsarut, Doszpot Pétert kérdeztük a 25 év után újranyitott gersekaráti gyilkossági ügyről

Három hónappal meghosszabbították a Joli néni megölésével gyanúsított N. Zsolt letartóztatását. Doszpot Péter szerint szinte biztos, hogy új információ birtokába jutottak a nyomozók.

Budai Dávid

Fotó: VN-archív/Szendi Péter

A 25 évvel ezelőtti gersekaráti gyilkossági ügyben bekövetkezett fordulatot július 7-én a Vas Népe írta meg először. A gyanú szerint a 84 éves, sokakkal üzletelő, utazásokat szervező, mindig aktív Joli nénit falubelije, az akkor a húszas éveiben járó N. Zsolt rabolta ki, majd fojtotta meg. A később rendőrként elhelyezkedő, a közelmúltban leszerelt férfit július 6-án, a munkahelyén fogták el, július 8-án rendelték el előzetes letartóztatását. A láthatóan teljesen összeomlott gyanúsított az egyórás eljárás során többször rosszul lett, ártatlanságát hangsúlyozta.

Egy hónapja még N. Zsolt családja, munkatársai és ismerősei sem tudták elképzelni, hogy a férfi lehet a bűnös. Hogy változott-e azóta a véleményük, nem tudni, mindenesetre a Vas Megyei Főügyészség helyettes szóvivője, dr. Fülöp Erika Hajnalka úgy tájékoztatott, hogy a nyomozási bíró a férfi letartóztatását három hónappal meghosszabbította, ugyanazokra az okokra hivatkozva, mint az egy hónappal korábbi letartóztatásakor: tartanak a szökés, elrejtőzés, valamint a büntetőeljárás meghiúsításának veszélyétől.

A 25 év elteltével megoldódni látszó gyilkossági ügyről Magyarország legismertebb exzsaruját, ­Doszpot Pétert kérdeztük. Azt azonban már az elején fontos leszögezni, hogy a húsz éven át gyilkossági ügyekkel foglalkozó egykori sztárnyomozó a konkrét ügyet nem ismeri, a nyomozást nem segítette, nem rendelkezik belső információk­kal, azt tehát ezúttal sem tudtuk meg, hogyan akadtak a feltételezett elkövető nyomára, de a szakember szerint hasonló esetekben szinte mindig felmerül valami új információ, ami lökést ad a döglött akta újranyitásának. Amikor többen követnek el egy bűncselekményt, szinte minden esetben az történik, hogy idővel megváltozik a viszonyrendszer a bűntársak között, és valaki beszélni kezd. Miután a gersekaráti esetnél magányos elkövetővel van dolgunk, nyilván nem ez történt, az azonban könnyen lehet, hogy volt, aki tudhatta az igazságot, és most beszélni kezdett.

Doszpot Péter elmondta: neki is volt olyan ügye, amit hosszú évek után sikerült megoldani. Ilyenkor a nyomozók az összes dokumentációt újraolvassák, beleértve a tanúkihallgatási jegyzőkönyveket is – a korábban jelentéktelennek vagy érdektelennek tűnő információmorzsák és vallomások új színben tűnhetnek fel. Gyakori, hogy amit annak idején lényegtelennek tartottak, most hirtelen fontossá válik. Különösen szerencsés, ha az, aki bekapcsolódik egy elfeledett ügy felgöngyölítésébe, nem tud az esetről semmit. Egy külsőst nem befolyásolják a korábban felállított elméletek, ráadásul szűz szemmel olvasva egy nyomozati iratot feltűnhetnek olyan körülmények, amelyek fölött a nyomozók korábban átsiklottak. Ráadásul amennyiben annak idején alapos volt a helyszínelés, rögzíthettek olyan nyomokat, amelyekből akkor még nem, de most, a technika fejlődésének köszönhetően bizonyítékul szolgáló DNS-t nyerhettek ki. Korábban nekünk is voltak arra vonatkozó információink, hogy ebben az esetben is ez történt.

Doszpot Péter ­elmondása szerint sosem volt igazán kíváncsi arra, hogy mit bír el az elkövetők lelke, és szerinte nem is tudhatjuk, mi játszódik le most N. Zsolt fejében. Ami biztos: egy ilyen súlyos vád mindenkit azonnal a komfort­zónáján kívülre helyez, viszont annyiféleképpen dolgozzuk fel a tragédiákat és a fiatalon elkövettet bűnöket is, hogy nem tudhatjuk, melyik érvényes a gyanúsítottra. Nincs kizárva, hogy már régen lezárta magában az ügyet, és az agya egy olyan hátsó rekeszébe száműzte azt a szörnyű éjszakát, hogy már nem gyötri nap mint nap a bűntudat, nem is gondol rá. Ha így van, nagyon nehéz lehet újraélnie a történteket. Elképzelhető aztán az is, hogy az elmúlt 25 év minden napján nyomasztotta, amit tett, és rettegett attól, hogy egy nap eljönnek érte és felelősségre vonják. Ha így van, elfogása akár megkönnyebbüléssel is járhatott, azzal együtt persze, hogy tudhatja, az eddig felépített életének vége, ráadásul minden bizonnyal hosszú börtönévek várnak rá.

Doszpot Péter bízik benne, hogy a rendőrök nem tévedtek, és valóban a tettest fogták el. Ha így van, természetesen az a kulcskérdés, hogy meglesz-e a beismerő vallomás. Valószínűleg a férfit elfogása óta folyamatosan kihallgatják a nyomozók, akik nem szokták kiteregetni minden lapjukat, mindig csak annyi bizonyítékot tárnak fel, amennyi a gyanúsításhoz feltétlenül szükséges, könnyen lehet tehát, hogy van még egy és más a rendőrök tarsolyában.

Egy 1993-as törvénymódosítás miatt a minősített emberöléses ügyek soha nem évülnek el, így azok, akik a legsúlyosabb bűncselekményt követték el, soha nem nyugodhatnak meg.

Kapcsolódó cikkeink:

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/meghallgatasa-kozben-rosszul-lett-a-gersekarati-emberoles-feltetelezett-elkovetoje-fotok-5096909/

https://www.vaol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/durva-allitolag-nehany-eve-meg-rendor-volt-a-gersekarati-emberoles-feltetelezett-elkovetoje-5096534/

https://www.vaol.hu/kek-hirek/helyi-kek-hirek/a-rendorseg-megerositette-25-ev-utan-elfogtak-a-gersekarati-joli-neni-gyilkosat-video-5095937/

https://www.vaol.hu/kozelet/helyi-kozelet/25-ev-utan-fogtak-el-a-gersekarati-joli-neni-gyilkosat-a-dns-e-buktathatta-le-az-elkovetot-5094263/

Kiemelt képünkön: Gersekarát csöndes – amikor ott jártunk, nem nyíltak ki az ajtók

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában