Vadas Zsuzsa az új könyvével jött Szombathelyre, az életéről, a kalandjairól mesélt

Vadas Zsuzsa 1934-ben született Szombathelyen, ha nálunk jár, nem lehet kihagyni az ide kötődő emlékeket. Ezúttal a születéséről is mesélt: négykilós gyerekként indult meg az élet felé, alig fért ki, amint mondta, már akkor megtanult küzdeni. A születésben úgy elfáradt, hogy elaludt. Odatartották a csap alá, akkor kezdett sírni. – Így kezdődött az életem a szombathelyi szülészeti klinikán. Négyéves koromban született a húgom, addigra már meghalt a nagyanyám, akit imádtam. Amikor apámat áthelyezték Veszprémbe, odaköltözött az egész család. Ott a Ranolder apácákhoz jártam, egyházi tanításban részesültem, megtanultunk kertészkedni, sütni-főzni, viselkedni, öltözködni – mesélte.

Zsuzsa sokat olvasott, művelt kislány volt, Szombathelyen a képzőművész körbe járt rajzolni, festeni, kosarazott, pingpongozott, fára mászott és kerítésre, mindig csupa seb volt a térde, könyöke, inkább egy kicsit fiús volt, a felmasnizott kislányok világa nem állt hozzá közel. 1961-ben kötött házasságot Radó Gyula rendezővel, Kecskeméten éltek, a Petőfi Népéhez a Vas Népe főszerkesztője ajánlotta be.

Fiatalasszonyként mentem Kecskemét egyik utcáján, egy nagy, félelmetes Volga megállt mellettem, és kiszállt egy férfi, és bemutatkozott, hogy ő a Petőfi Népe főszerkesztője, már hallott rólam. Nem értettem, hiszen én korábban Szombathelyen jelentkeztem újságírónak. Adott egy névjegyet, hogy mutassam meg anyósomnak, apósomnak, ők jól ismerik, és igazolni fogják őt. Megkért, hogy fáradjak be a szerkesztőségbe, és megbeszéljük a felvételemet. Így kezdtem meg Vas megyei hátszéllel a munkát a kecskeméti lapnál. Aztán elvégeztem a MÚOSZ újságíró iskolát Budapesten, minden héten három napot a fővárosban töltöttünk. Kétéves tanfolyam volt, az ország minden részéből gyűltünk össze, így majdnem mindenkit ismertem, amikor elindultam a pályámon, akárhova mentem, mindenhol segítettek. Könnyen csináltam riportokat, mert mindenhol volt egy kolléga.

Vadas Zsuzsa híresen nagy utazó: több mint száz országban járt az élete során. Egész fiatalon írt már tudósításokat a kirándulásairól, a Vas Népében is; neki még az állatkert is egy utazás volt. Az első külföldi útja Prágába vezetett, beleszeretett az óvárosba. Úgy jutott ki, hogy a „téeszasszonyok” nőnap alkalmából a testvértéeszt látogatták meg, és a laptól Zsuzsát küldték, mint egyetlen nőt. Vittek egy koszorút, megmondták, melyik mártírszoborra kell tenni, de azt nem találták, így elhelyezték egy lovasszobor, a ló lábai előtt…

Az újságírónő élményeinek kincseszsákja kifogyhatatlan, szakadatlanul tud mesélni élőszóban ugyanúgy, ahogy írásban, a humor varázslatával is él, iróniájával és öniróniájával meg-megnevetteti a közönséget. 2006-ban jelent meg első kötete az „Úti dilik, avagy 40 év alatt a Föld körül. Vasfüggönyön innen, Óperencián túl”, 2007-ben a „Tuti dilik – 50 év a sajtó körül”. Idei könyve, a „Hátizsákomban a glóbuszom – 60 év a világ körül” válogatás és ajánlat, hogy látta ő a különböző országokat, kultúrákat és szokásokat, kalandjainak ezer ága-boga van. – Minden utazáson elvesztem – mesélte. – Amíg a többiek elmentek este vacsorázni, szórakozni vagy lefeküdtek aludni, én mindig útra keltem. Szíriában a damaszkuszi bazárban tettem egy táblát a nyakamba, hogy „Ich bin eine hungarikum”. A szír gyerekek, akik nálunk tanultak az egyetemen, mindenütt ordítottak ki a sátorból, hogy „Magyarka, gyere be!” Csodálatos kendőket vettem, három áráért kaptam hatot. Kávéztunk, végül tíz kendővel jöttem ki, olyan jól elbeszélgettünk a tulajjal.

Ezután Vadaska – így nevezik sokan – kiment a taxikhoz, kérdezte tőle a sofőr, hogy hova megy, és nem tudta megmondani a szálloda nevét. Felhívta a Magyarországon maradt férjét – „Édes, drága Gyuszikám!” –, hogy megtudja tőle a címet, a sofőr azonban már elindult a szokásos úti cél felé, mert jól tudta, melyik az a hotel, ahol a külföldiek lakni szoktak.