Schreiner Vilmosné: Humor nélkül nem megy

Van, akinek Zsuzsa, van, akinek Zsuzsa néni, attól függően, hogy volt tanítványa, kollegája vagy épp énekkari társa az illető. Schreiner Vilmosnét, a Nyugdíjas Pedagógusok és Barátaik Egyesülete vezetőjét sokan ismerik Szentgotthárdon, pedig születését tekintve nem helybéli. A csöngei tanító lányaként, az evangélikus lelkész unokájaként látta meg a napvilágot, 78 évvel ezelőtt. Csak a pécsi tanárképző főiskola elvégzése után került Szentgotthárdra, ahol három évig a Hunyadi utcai, középiskolai leánykollégiumban dolgozott. Időközben férjhez ment, babát várt, így az általános iskolába ment tanítani, ahol nem kellett éjszakázni.

-A főiskolán biológia-földrajz-mezőgazdaságtan képesítést szereztem. 12 évig tanítottam az általánosban, de mindig izgatott, hogy középiskolában taníthassak. A második gyerekkel a pocakomban jártam a debreceni egyetemre, ahol elvégeztem a biológia szakot. Ekkor a Vörösmarty Gimnáziumba hívtak, igazgatónak. Én szerveztem a száz éves jubileumot, évkönyvet adtunk ki, akkor indult a nyolc osztályos oktatás. Innen mentem nyugdíjba.

Zsuzsát nem kedvetlenítette el a viszonylag fiatalon megélt nyugdíjas lét. Férjével együtt az unokázásban élték ki magukat, miközben mindkettejük nagy közösségi életet élt. Az általános iskola nyugdíjasaiból alakult egy klub, egyszer csak meghívták: gyere közénk.

-A klubban kezdettől technikai dolgozók is voltak a pedagógusok mellett. Ezért választottuk 2003-ban, amikor bejegyzett egyesület lettünk, a Nyugdíjas Pedagógusok és Barátaik elnevezést. Már az éves munkaterv összeállításánál figyelek rá, hogy a programokban mindenkinek a profilja megjelenjen.

Az alapelv ugyanis az: művelődünk és műveltetünk. A havonkénti alkalmakon mindig van egy előadás, amikor a tagság saját szellemi forrásait kihasználva, képezi egymást. Zsuzsa reszortja a természettudomány: tartott már előadást a Holdra szállásról, Csernobilról. Ezen kívül a közösségen belül különféle „szakosztályok” működnek. A hét egyik napján kézműveskedni gyűlnek össze, egy másik nap a színjátszó csoport próbál – szinte kizárólag Zsuzsa saját darabjait. Jónéhányan tagjai a Pannon Kapu Egyesület kebelében működő Szivárvány kórusnak, vagy táncolnak az EFI által szervezett Senior Örömtánc foglalkozásokon. Ha valaki nem vigyáz, már ott tart, hogy minden nap valamelyik közösségben találja. Zsuzsa például mindegyik elfoglaltságot űzi.

A „mindbe” beletartozik egy egészen egyéni vállalás is: az eltérő tantervű csoportokba járó iskolások patronálása. Ezeknek a diákoknak kevés lehetőségük van utazni, élményeket szerezni. Néhányan közülük szociális problémákkal is küzdenek. Zsuzsáék pályázati és egy százalékos pénzekből minden évben elviszik őket kirándulni, szülőkkel együtt. Végigjárják a megyét, Keszthelyre, Tapolcára látogatnak. A gyerekek már alig várják, hogy kimozdulhassanak, csodálatos élményeket szereznek, hálásak a lehetőségért. Az egyesülettől karácsonyra ajándékot kapnak, amit versmondással viszonoznak.

A szentgotthárdi színház épületében beszélgetünk, egy csendes zugba elvonulva, ami a nyüzsgő intézményben nem könnyű. Ez az „otthona” az egyesületnek, az aulában vagy a büfében tartják összejöveteleiket. A Pannon Kapu Kulturális Egyesület szívesen befogadja őket. Cserébe kézműves foglalkozást tartanak, karácsonyfadíszt készítenek, kiállításon felügyelnek, ünnepi műsort adnak. Olajozott az együttműködés, de már nagyon szeretnék, ha a városban a civil szervezeteknek – van belőlük bőven – lenne egy önálló helyszínük, egy nagyterem, ahol próbálhatnak, beszélgethetnek.

Zsuzsát nagyon nehéz volt rábeszélni az interjúra, nem szeret a középpontban lenni. Amikor pedig a testi-lelki-mentális jó kondíciója titkáról kérdezem, rögtön rávágja: nincs titok.

-Mindig elfoglalom magam. Négy unokám és már két dédunokám is van, rájuk is vigyázok még, ha megkérnek. A szabadidőmben családtörténeti kutatásokkal foglalkozom. Az egykori anyakönyvi kivonatok mellett sok és sokféle régi irat van, amelyek feldolgozását végzem, feliratozom az archív fotókat. Fontosnak tartom, hogy az utódok ismerjék meg az őseiket. Ezzel a családi összetartozást szeretném erősíteni. Előre tervezem a napjaimat, már előző nap tudom, hogy mit csinálok holnap. A génjeimben van, hogy mindig tegyek valamit a közösségért. Talán egy dolog van, amit kiemelnék: nagyon fontos a humor. Enélkül nem lehet egyik napból átlépni a másikba.