Önkéntes Katonai Szolgálat

2021.12.03. 07:00

Többletpontokat ér a katonaság – Kezdődik az önkéntes szolgálat új ciklusa, még lehet jelentkezni

Indul az Önkéntes Katonai Szolgálat második ciklusa a Magyar Honvédségnél, december közepéig lehet jelentkezni, az alapképzés 2022. január 5-én kezdődik. Nem csak a fiatalokat várják.

Merklin Tímea

Fotó: VN/Pallás Lilla hadnagy

Elsősorban azokra számítunk, akik nem jutottak be idén főiskolára, egyetemre vagy a tanulmányaikat el kellett halasztaniuk, de természetesen a jelentkezés rajtuk kívül is mindenki előtt nyitva áll, aki még nincs 65 éves, büntetlen előéletű, van bejelentett magyar lakcíme és legalább általános iskolai végzettsége – tudtuk meg Dévényi György főhadnagytól, az MH KIKNYP 17. Hadkiegészítő és Toborzó Iroda beosztott tisztjétől, aki azt is elmondta: a szerződéskötést egészségügyi és pszichológiai vizsgálat előzi meg.

Az első két hónap alapkiképzése után a résztvevők eldönthetik, hogy maradnak ugyanazon a képzési helyen vagy más helyőrségben próbálják ki magukat. Aki speciális területet választ, kaphat ejtőernyős- vagy búvárkiképzést, megtanulhat harcjárművet kezelni. A képzés első két hónapjában a fizetés a mindenkori minimálbér, amely 2022-től bruttó 200 ezer forint. A program második részében a garantált bérminimumot kapják havi fizetésként, amely január 1-jétől 260 ezer forintra emelkedik.

Fotó: Cseh Gábor

A 25 év alattiak ennél is több pénzt kereshetnek, hiszen mentesülnek az szja-fizetés alól. Kapnak ruházatot, napi meleg ebédet, utazásiköltség- térítést, szükség esetén szociális támogatást. A program első ciklusát országosan mintegy félezren kezdték meg idén ősszel; Vas megyében tartották a Győr-Moson-Sopron megyéből jelentkezettek alapkiképzését is. Hat hét után két hét speciális lövészfelkészítést kaptak. Akik maradtak, további lövészképzést kapnak – 16 pontot szereznek –, és voltak, akik vállalták, hogy továbbmennek más alakulathoz: ki Debrecenbe került a felderítőkhöz, ki Székesfehérvárra a híradósokhoz, ki Tatára harckocsizónak, ők 32 pontot kapnak az egyetemi felvételijükhöz – tájékoztatott Sásdi Imre alezredes, az MH 6. Sipos Gyula Területvédelmi Ezred 83. Poppr Emil Területvédelmi Zászlóalj parancsnoka.

Kiemelte: a jelentkezők motivációja sokféle, nem mindenki a pontokért jött, volt, aki bele akart kóstolni, volt, akinek nem volt munkája. Tapasztalata szerint, ha valaki beszokik, megmarad, mert meg tudja találni a helyét a rendszerben. Két olyan fiatalt kérdeztünk, akik idén ősszel vállalták az önkéntes katonai szolgálatot, hogy megtalálták-e a számításukat.

Kecskés Kinga közkatona rendészeti szakos volt egy győri középiskolában, a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre akart menni, de nyelvvizsga híján nem vették fel. – Adtam magamnak egy évet a nyelvvizsgához, és mellette jelentkeztem ide, gondolva, hogy így jobban ráláthatok erre a pályára. Katonai vezető szeretnék lenni, így még előbb ki is nyílt ez a világ, mintha elkezdtem volna az egyetemet, és a képzés alapján még jobban megtetszett ez a világ, lendületet kaptam – mondta a húszéves lány. – Megismertem sok embert Szombathelyen, aztán Debrecenben, olyan kapcsolatokat építhetek, amelyeket nyilvánvalóan hasznosítani tudok majd a későbbiekben. Májusban újra nekifutok a középfokú angolnyelv-vizsgának.

Fotó: VN/Pallás Lilla hadnagy

Pap Noel közkatona Nemescsóban lakik, szombathelyi középiskolában végzett földmérőként, majd 2019 szeptemberétől önkéntes területvédelmi tartalékos volt. Őt szintén sikertelen nyelvvizsga miatt nem vették fel a Nemzeti Közszolgálati Egyetemre, ezért jelentkezett az önkéntes katonai szolgálatra, közben nyelvet tanul, így jut közelebb a céljához. Az angol középfokú írásbeli vizsgája már megvan, jár nyelvtanárhoz, márciusban ismét megpróbálja a szóbelit. Az így szerzett pluszpontjaihoz adódik még az emelt szintű érettségije és az országos bajnokságon szerzett harmadik helyezés ökölvívásból. Pilóta szeretne lenni, vadászgépre vágyik.

Fotó: VN/Pallás Lilla hadnagy

Az Önkéntes Katonai Szolgálatért a következő – januárban induló – ciklusban is járnak a felvételi többletpontok. Aki sikeresen elvégzi a hat hónapos kiképzést, tizenhat vagy harminckettő pontot szerez, aki ezt követően plusz fél évet katonáskodik, hatvannégy többletpontra jogosult. Az Önkéntes Katonai Szolgálatra Vas megyében Szombathelyen a Deák Ferenc utca 76. szám alatti toborzóirodában vagy a [email protected] e-mail- címen lehet jelentkezni.

Kiemelt képünkön: Kecskés Kinga és Pap Noel híradósképzésen. Többletpontokért jöttek

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában