Beruházás

2021.12.09. 00:30

Útfelújítás átadóval Hegyháthodászon

A Belügyminisztérium támogatásával megújult a község egyik belterületi utcája.

A 299 méter hosszú Temető utcát 1990-ben aszfaltozták, azóta felülete erősen kátyúsodott. Az önkormányzat rendszeresen pályázott az út felújítására, ez az idén érett be, a Belügyminisztérium támogatásának köszönhetően sikerült megvalósítani a beruházást. Az útfelújítás 15,4 millió forintba került, ennek 75 százaléka pályázati támogatás volt. Az út új aszfaltréteget kapott, a padkákat zúzott kővel tették rendbe és egy átereszt is kicseréltek.

 

 

Az útátadón V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő és Kercsmár Kálmán polgármester mondott köszöntőt. A kivitelező cég képviseletében ott volt Boros-Horváth Nikolett ügyvezető is.

 

 

Kiemelt képünkön: Boros-Horváth Nikolett, V. Németh Zsolt, Kercsmár Kálmán

Ezek is érdekelhetik