Hétköznapi patrióták

2022.01.11. 15:00

Az Őrvidékház új műsorsorozata

Staféta – Hétköznapi patrióták címmel indít új sorozatot a 11- es Huszár úti Őrvidékház. Az első alkalom pénteken 17 órakor lesz. A téma: a burgenlandi székelyek.

Merklin Tímea

Az estek fő szervezője Farkas Csaba, az Őrvidékház igazgatója

Forrás: VN-archív

Fotó: Cseh Gábor

 A műsorban köztünk élő ismert személyek szerepelnek majd, akik bepillantást engednek a mindennapjaikba. Különleges pályán tevékenykednek, és közös bennük, hogy egyformán fontosnak tartják a szülőföldet, az őket felnevelő közösséget – patrióták. 

 

Az Őrvidékház első idei közéleti-kulturális rendezvényén mester és tanítványa lesz jelen. Az egyikük dr. Villányi Eszter ének-zene és orosznyelv-tanár, a szombathelyi Berzsenyi Dániel Tanárképző Főiskolán tanított 12 évig, a lektorátus vezetője volt, majd a szombathelyi önkormányzat nemzetközi ügyintézője, ezzel párhuzamosan a Felsőőri Kétnyelvű Gimnázium tanára, dalkörvezetője, diákszínpadvezetője. A Nemzetek Háza alapítójaként észt, burgenlandi gyermekcsoportok táboroztatását szervezte, továbbá ifjúsági és felnőtt zenei programokat. A Magyar Észt Baráti Kör alapítója, az észtországi „Mária országa” érdemkereszt tulajdonosa. 

 

Tizenöt éve a Burgenlandi Magyar Kultúregyesület Énekkörének csoportvezetője. Több nemzetközi kórustalálkozót szervezett, és Szombathely, valamint Felsőőr testvérvárosi kapcsolatának erősítésén is sokat dolgozott. Az est másik szereplője Mester Ákos filmrendező, aki Ausztriában érettségizett, majd a Polifilmben végzett mint mozgóképgyártó-videóműsorkészítő. 2016-ban mozgóképkultúra BA, 2018-ban mozgóképművész MA diplomát szerzett az Eszterházy Károly Egyetemen Egerben. 

 

Szabadúszó filmes, rendezett, fényképezett, írt, vágott különböző mozgóképes projektekben, a tévéreklámtól a nagyjátékfilmig. Az Őrvidékházban pénteken bemutatják azt a dokumentumfilmjét, amelynek küldetése az őrvidéki magyarok történelmének, kultúrájának, mai helyzetének és jövőképének ismertetése. Megtudjuk, az őrvidéki magyarok kisnemesi határőrök voltak, és valószínűleg a székely–magyar törzstől származnak, akik a hunok utódainak tartják magukat. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában