Felgyorsultak az események

2022.01.27. 09:00

Nagy tervek a Vasvár Népfőiskolán

A Békeházban tartott szerda esti összejövetelen a Vasvár Népfőiskola eddig elért eredményeiről és programjairól, valamint a nagyszabású jövőbeni tervekről esett szó.

Tóth Judit

V. Németh Zsolt a népfőiskolák fontosságát hangsúlyozta F

Forrás: Szendi Péter

Fotó: Szendi

Kovács István, a Vasvár Népfőiskola vezetője köszöntőjében kiemelte, hogy már tíz évvel ezelőtt is komoly terveik voltak. Akkor a vidéken való boldogulással kapcsolatos tudás, valamint az értékek átadását fogalmazták meg a népfőiskola céljaként. Az elmúlt év elején újult erővel vágtak neki a munkának, hiszen újabb lehetőségek nyíltak. 

 

– Tavaly nyár óta felgyorsultak az események, több minden konkretizálódott, szerencsére olyan forrásokat is kaphattunk, amelyekből számos programot el tudtunk indítani – mondta Kovács István, majd azt is hozzátette, hogy a szervezetépítés folytatódik, emellett szeretnék elérni, hogy a térségben is minél többen tudjanak az aktuális folyamatokról és eseményekről. Elindítják a Népfőiskolai esték című rendezvénysorozatot, ez március végéig, kétheti találkozást jelent, szerda esténként. V. Németh Zsolt országgyűlési képviselő a népfőiskolák fontosságát hangsúlyozta. 

 

– Áttörésre számítok a Vasvár Népfőiskolát illetően a következő időszakban, a cél az, hogy a szervezet a Dunántúlon és az elszakított nemzetrészeken meghatározó szerepet töltsön be – mondta a képviselő. Végül elhangzott az is, hogy a népfőiskolai alkalmakon nem szakmai tudás átadásáról, ismeretterjesztő előadások meghallgatásáról van szó csupán, hanem egy kiállásról egy értékrend mellett, amely nem politikai alapokon nyugszik. 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában