Kosárlabda

2022.01.21. 14:43

Véget ért egy kaland, Gasper Okorn távozik a Falcotól

A szlovén mester vezetőedzőként folytatja pályafutását.

vaol.hu

Gasper 2018-ban csatlakozott klubunkhoz, és az itt eltöltött 3 év alatt történelmi magasságokba emelte csapatunkat. Vezetőedzőnk rögtön az első évében a Körmend 3-0-s legyőzésével bajnoki címet szerzett. A következő évben sikeresen vezette csapatunkat a BL csoportkörbe, ahol görög, német, olasz élcsapatokat sikerült legyőznünk és egyetlen győzelmen múlt, hogy továbbjussunk a 8 csapatos csoportból - olvasható a klub honlapján. 

 

A COVID19 vírus miatt félbeszakadt bajnokságot a csúcson hagytuk abba, és jó szereplésünknek hála a 2020/2021-es szezonban a Bajnokok Ligáját a főtáblán kezdhettük, míg a magyar bajnokságban top favoritnak kiáltották ki csapatunkat. Ebben a szezonban ismét történelmet írt a csapattal, hiszen először megnyerte történetünk első Magyar Kupa trófeáját. A tavalyi szezonban a Szolnok a 3-2-s legyőzésével tette fel az I-re a pontot. A BL-ben sem maradt el a fejlődés, hiszen az csak az utolsó mérkőzésen dőlt el a továbbjutásunk. Gasper a nyáron jelentette be, hogy nem tudja vállalni a vezetőedzői feladatokat, és az idei szezonban a csapat mellet, mint szakmai tanácsadóként fog szerepelni. Sikeredzőnket a napokban kereste meg egy neves klub és ajánlott neki vezetőedzői pozíciót. Egy olyan lehetőséget kapott, amit klubunk is elismert, és támogatta Gasper döntését. Ennek értelmében a két fél közös megegyezéssel szerződést bontott.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában