2022.02.02. 14:22
Megszívlelendő tanácsot kapott Schäfer András a nehéz sorsú elődtől
A szombathelyi kötődésű Schäfer András nem az első magyar labdarúgója az Union Berlinnek. Kevesen tudják, de a súlyos betegséggel is megküzdő Bozsik Levente játszott legutóbb magyarként a fanatikus szurkolóiról híres német klubban.

Schäfer András az Union Berlin 13-as számú mezében
Forrás: EM Sports Consulting
Tagja volt a legendás, 2001-ben kupadöntős csapatnak, és az Union tízes mezének egykori gazdájaként mesélt a Magyar Nemzetnek arról, mi vár a szombathelyi kötődésű magyar válogatott középpályásra Berlin piros felén.
– Már írtam Andrásnak, gratuláltam neki, mert egyvalami közös bennünk: mindketten unionosok lettünk – árulta el a Magyar Nemzetnek a mai napig Németországban élő Bozsik Levente, akit azután kerestek meg, hogy Schäfer András a DAC-tól a Bundesliga negyedik helyén álló Union Berlinhez igazolt januárban. – Remélem, ő jobban csinálja majd, mint ahogyan én tettem!
Bozsik Levente a BVSC-ben nevelkedett, 19 évesen debütált az NB I-ben, játszhatott példaképével, Détári Lajossal egy csapatban, aztán 2000-ben, az akkor a német harmadosztályban szereplő Union Berlinnél kötött ki.
– Nagyapám sokáig diplomata volt Berlinben, és anyám húga kint maradt, ott ment férjhez. Így a nagybátyám, aki nem is magyar, egy korábbi Union-labdarúgó lett, és próbajátékot intézett nekem a klubnál. Ezen megfeleltem, másfél évre szóló szerződést kaptam – mesélte a lapnak a Berlinbe kerülése történetét Bozsik Levente, aki csatárként megkapta a tízes mezt, de ekkor még nem sejthette, hogy az Union történetének egyik legizgalmasabb időszakába csöppent.

Bozsik Levente a 2001-es kupadöntő és a Bundesliga II-be való feljutás után távozott az Union Berlintől, mert noha előbb új szerződést ajánlottak neki, az edző mégis úgy döntött, hogy a másodosztályban már nem számít a játékára. Rövid ideig futballozott a Fortuna Kölnnél, a Carl Zeiss Jenában, Finnországban és Cipruson, végül 2004-ben az egyre nyomasztóbb hátfájása miatt mindössze 24 évesen visszavonult. Később a nyirokrák egy fajtájával, non-Hodgkin limfómával diagnosztizálták. Ennek már több mint tizenhat éve, s Bozsik Levente köszöni szépen, jól van.
– Én nem lettem klublegenda, de mindent elmond, hogy a budapesti esküvőmre Union-szurkolók is eljöttek – fogalmazott Bozsik Levente. – Ha egy tanácsot adhatnék Schäfer Andrásnak, az lenne, hogy legyen nagyon nyitott a szurkolók felé. Aki egyszer unionos volt, az örökre unionos marad, ezt hamarosan ő is megélheti.
A szurkolói fanatizmus az Union esetében nem túlzás, a mai napig rengeteg példát lehetne felsorolni, ami ezt alátámasztja. Amikor 2008-ban a híres Stadion An der Alten Förstereiben tartópillérei megereszkedtek, a klub 2500 szurkolója sietett 140 ezer munkaórában újjáépíteni a lelakott arénát.