Vackor, mert otthon lenni volna jó: négy művészeti intézmény fogott össze a háború sújtotta Ukrajnáért - fotók

Kovács Géza, a szombathelyi Mesebolt Bábszínház igazgatója néhány nappal az orosz–ukrán háború kitörése után felhívást intézett a művészeti intézmények munkatársaihoz: szervezzenek szolidaritási napokat az Ukrajnában zajló háború kárvallottjainak, menekültjeinek támogatására. 

„(…) Cselekvésre kérlek Benneteket! Felhívom minden bábszínház, kőszínház, szimfonikus zenekar, kulturális, közművelődési intézmény dolgozóit, hogy szervezzünk, szervezzetek szolidaritási napokat, programokat! Legyenek ezeken a napokon előadások, koncertek, beszélgetések. Legyenek ezek ingyenesek, s ti, hozzánk sűrűn vagy éppen ritkán ellátogató nézőink, ti eldönthetitek, hogy az ezeken a rendezvényeken kihelyezett szolidaritási ládákba mennyi támogatást tudtok belerakni” – írta nyílt levelében Kovács Géza bábjátékos. 

A Mesebolt a következő vasárnapi matinéját máris szolidaritási alapon rendezte meg. Ráadásul (vis maior helyzet, kényszerű műsorváltozás okán) Kovács Géza ritkán látható, elementáris és egyszemélyes, Vásártér című előadásának örülhetett a közönség. A felhívás nyitott fülekre, szívekre – nagy érdeklődésre – talált. 

Szombaton pedig a Weöres Sándor Színházban valósult meg mindaz, amiről Kovács Géza nyílt levelében beszélt. Szabó Tibor, a Weöres Sándor Színház igazgatója azt mondja, természetesen az első szóra csatlakoztak a kezdeményezéshez – a támogatás most elsőrendű feladat. Ugyanígy a Berzsenyi Dániel Könyvtár és a Savaria Szimfonikus Zenekar is hozta a magáét. A WSSZ terei pedig igazán alkalmasak arra, hogy egy ilyen eseményt befogadjanak. Jó, ha mindenhol történik valami. 

Délután négy órától lehetett böngészni a WSSZ-aulában a könyvtári standot, válogatni az állományban fölöslegessé vált kötetekből – pénzadomány ellenében. Közben a stúdiószínpadon Császár Erika készült a Vackor az óvodában című – szintén ritkán látható – előadásra, amelyre minden regisztrációs jegy elkelt – és meg is érkezett mindenki. Kormos István piszén pisze kölyökmackójának történeteiből Csató Kata rendezett egyszemélyes-sokszereplős előadást, az egyszerűen nagyszerű, otthonos látványvilág tervezője Sipos Katalin. Ezen a délutánon talán kicsit máshogyan szólt a történet, amelyben a fára mászó, az otthon biztonságából sokszor elcsatangoló kicsi Vackornak meg kell barátkoznia az óvodával. A társakkal, a közösség rendjével. Az ismeretlennel – a biztonságos ismerősség után. A gyerekek most is érzékenyen, pontosan reagáltak a színpadi eseményekre (de a felnőtteknek is csillogott a szemük, na). Végül pedig a gyereksereg beszabadulhatott a játéktérbe, hogy az építőkockákból valóra válthassa az álmait. 

Ekkor már gyülekezett a közönség a szimfonikusok kamarakoncertjére az emeleti Márkus Emília-teremnél, és érkeztek a színészek az esti nagyszínpadi Szerelem-elő­adásra – száz regisztrációs jegyet kínált föl a színház. Már a Szerelem-premieren szíven ütött az 1916-os Barta Lajos-darabon, pontosabban a Nagy Cili rendezte előadáson finom sóhajtásként, de annál megrázóbban átsuhanó, átforgó háború. 

A helyzet hozta magával a beszélgetéseket is. Volt, amikor a négy igazgató – Kovács Géza, Szabó Tibor, Kiss Barna és dr. Baráthné Molnár Mónika – hajolt össze egy kicsit az aulában. Vagy Keller-Dénes Emőke – most a Szerelem karcos Nellije – és Kovács Géza állt meg egy szóra, megemlegetve a közös meseboltos időket. 
A tavaszi estében aztán a megszeppent piszén pisze kölyökmackó, Vackor/Császár Erika hangja kísért: „Otthon lenni volna jó.”