Hetven évvel ezelőtt kapta az első hangszerét a bobai harmonikás, Kulman Ferenc

Hetven éve, 1952-ben nagybátyjától kapta első harmonikáját Kulman Ferenc. Az még a gombos változat volt, azon nehezebb játszani, mert húzásra is, nyomásra is más a hangja. – A bobai kocsmában próbálgattam a hangszert, néha este is, másnap meg rovót kaptam az iskolában – kezd a mesélésbe Ferenc, aki első tangóharmonikáját 1962-ben vette a nagy Budapesten. Akkoriban vidéken ilyesmiről talán nem is hallottak. – A szüleim éppen egy építkezés kellős közepén voltak, de apám és anyám úgy döntött, hogy nem a szobába vesznek padlót, hanem nekem egy harmonikát. Így kezdődött. Saját magam tanultam meg a hangszer minden csínját-bínját, nem jártam zeneiskolába. 

A 70-es évektől már rendszeresen jártam lakodalmakba, tollfosztókba, baráti összejövetelekre. 1974-ben csatlakoztam a bobai Nagy Trió nevű zenekarhoz, Nyári Géza volt a dobos, Nagy László a szaxofonos én meg a harmonikás. Bejártuk az egész Dunántúlt – mondja Kulman Ferenc, aki nagy név a vidéki harmonikások között, ráadásul szintetizátoron is kiválóan játszik. Listát vezet arról, melyik hangszerét, mikor vette. Tizenegy szintetizátorral büszkélkedhet, mellette van tíz harmonikája. Három zenekarra való erősítőt is beszerzett, azt mondja, biztos, ami biztos. Kell a napi gyakorlás a bobai családi ház ebédlőjében, enélkül nem zenész a zenész, ez örök szabály. Van úgy, hogy az éneklésbe a feleség, Éva is bekapcsolódik a konyhából. Lassan már 52 éve lesz annak, hogy házasok, így volt idő megedződnie. 

Nagy a család, két fiuk van és öt unokájuk. A harmonika azért jó hangszer, mert egymagában is megállja a helyét. Tudja a keringőt, a tangót, a foxtrottot, a hallgatót meg a csárdát. Korábban még volt zenész uniformis, ezt sokat kellett mosni, mert pénteken, szombaton és vasárnap is menni kellett, sőt volt úgy, hogy hétfőn is, mert akkor még tartották a búcsú másnapját. – Öten voltunk testvérek, négyen így-úgy elbillegettünk a harmonikán, de komolyabban csak én foglalkoztam vele – mondja végszóként Ferenc, aki muzsikált Antall József miniszterelnöknek és Hende Csaba országgyűlési képviselőnek is a dabrókai csárdában. Évekig kísérte a kenyeri dalkört, játszott a határőség zenekarában Szombathelyen, ahol katonaként 27 hónapot húzott le. 

Abból az időszakból is van pár emlékezetes története. Csakúgy, mint a tszben eltöltött évekből, ahol főállású anyagbeszerzőként dolgozott. Egyszer megesett, hogy a téeszelnöknek kellett behoznia az IFA-t a mezőről, mert neki lakdalomba kellett sietnie. Hány év, hány végigmuzsikált este. De nem lehet abbahagyni. Mert ameddig az embert hívják, addig menni kell. A zenész – legyen akármennyi idős – nem tud ellent mondani a felkérésnek. Mi meg várjuk, mikor csendül fel, hogy „Öreg baka búcsúzik a századtól, vállra veszi szerelvényét, elindul. Olyan szépen szól a sípja, a századját visszasírja, a kőszegi fenyveserdő aljában.”