Az imposztorszindrómáról és annak okairól - Vannak, akik sosem elégedettek a teljesítményükkel

„Nem nagy dolog, amit megtettem. Nem érzem, hogy rászolgáltam a munkámmal a dicséretre. Csak a szerencsének köszönhető, hogy itt tartok. Előbb-utóbb úgyis kiderül, hogy nem is vagyok olyan jó abban, amit csinálok. Mások sokkal képzettebbek, mint én” – sokakban motoszkálhatnak ilyen és ehhez hasonló gondolatok. Hiába tűnik valaki sikeresnek, a magabiztosság látszata mögött folytonos félelem lakozhat, hogy valóban megérdemli-e mindazt, amit elért. Az ilyen ember mélyen belül egyáltalán nem hisz magában, valamiféle csalónak, imposztornak érzi magát és úgy gondolja, csak idő kérdése, hogy lelepleződjön, állítják a téma szakértői. Korunk sajátossága az imposztorjelenség (a szó szélhámost jelent), amit több mint negyven éve írtak le először. Paulina Clance és Suzanne Imes pszichológusok intenzív belső tapasztalásként jellemezték, ami gyakori a befutott nők körében. 

– A jelenség mindkét nem körében megfigyelhető, többféle formája lehet, és az emberek háromnegyede megtapasztalja a tüneteit az élete során – mondja Wawrzsák Zsolt. – Az ilyen embernek alacsony az önbecsülése, állandóan alábecsüli a képességeit, amik valójában kiemelkedők. Úgy érzi, hogy többre vállalkozik, mint amire képes, és az aggodalma olyan szintűvé válik, hogy a munkáját értéktelennek tartja, és attól retteg, hogy megtéveszti a környezetét. 

Úgy gondolja, bármikor előállhat olyan helyzet, hogy kiderül, hiányos a tudása. A tökéletességre törekszik, és ha egy apróbb hibát vét, azt már végzetesnek gondolja. Hiába kap dicséretet, teljesít százszázalékosan vagy afölött, mégsem érzi, hogy rászolgált volna a jutalomra. Zavarba jön tőle, mindamellett vágyja a dicséretet. Az imposztorszindróma kialakulásának hátterében – mint mondja – állhatnak negatív gyermekkori tapasztalatok: ha valakit gyermekkorában gyakran összehasonlítottak, versenyeztettek a testvérével, rokonával, osztálytársával, esetleg állandóan túldicsértek. Ha olyan emberektől kapott negatív észrevételt, akikre tisztelettel tekintett, ezek a gondolkodási sémák megjelennek felnőttkorban, és azonnal a saját alkalmatlanságával hozza őket összefüggésbe. Érdemes tehát feltárni a múltat. 

Kialakulásának valószínűségét növelhetik az új kihívások: például egy új projekt vagy pozíció elnyerése kapcsán támadhatnak negatív gondolatok: nem vagyunk elegek a feladathoz. Wawrzsák Zsolt szerint az sem mellékes szempont, hogy erősen kontrollált világban élünk. Ez visszavezethető a social media hatására: mindenki tökéletesnek akar látszani, és azt a képet mutatja magáról, hogy sikeres. E mögött elakadás és bizonytalanság lehet: vajon képes-e mindig azt a szakmai szintet, minőséget „hozni”, amilyennek mutatja magát, sőt még többet. 

– Ezeknél az embereknél nincs megelégedési pont. Szorongással élnek, munkateherként élik meg az életüket. A maximalizmust várják el mindenkitől, és amikor kiderül, hogy vannak alacsonyabban teljesítő emberek is, akkor megdől a bizalmuk, és mindent magukhoz ragadnak. Amikor az áhított állást elnyerik, visszaigazolást látnak arra, hogy alkalmasak, de miután az ezzel együtt járó eredmények, sikerek megjelennek, úgy érzik, hogy mégsem annyira jók, mint amen - nyire a kiválasztásánál látták őket. Jó hír, hogy az imposztorszindrómát le lehet győzni. A szakember szerint ehhez először azonosítanunk kell az okát, az segíthet eltávolítani magunkat a problémától és az összképet nézni. – Aki ettől szenved, az általában nem vagy nehezen tudja megfogalmazni a jelenség mögött az érzést, csak az érzelmi terhet érzi. Nehezen nyílik meg és vállalja fel a sebezhetőségét, mert azzal megerősödik benne a tökéletlenség érzése. Önismereti alapú személyiségfejlesztő folyamatban lehet fejlődni. A lényeg, hogy szükség van egy másik perspektívára, amit egy külső szakember ad meg. 

A szupervizor az érzések szintjén kezd el beszélgetni a jelenségről. Kívül helyezkedve a történeten általában jól látszik, hogy az érzelmek és a tények köszönő viszonyban sincsenek egymással. Lassú folyamat a fejlődés, de a megtörtént esetekre való önreflexióval normalizálható a helyzet. A saját képességek, készségek és az érzelmek tudatosítása mellett a sikerek, eredmények számbavétele, azok felismertetése a legfontosabb része. Fontos, hogy az ilyen ember emlékeztesse magát az elért eredményeire, arra, amit már véghez vitt, és kialakítson egy víziót, mint a sportolók: bármi történik, ki tudok állni magamért, képes vagyok a véleményemet képviselni. Segíthet, ha tudatosan keresi a kihívást jelentő helyzeteket és tudatosítja ezekben a saját megküzdési képességét – fejtette ki Wawrzsák Zsolt.