Esső Erzsébet éremművész: Jánosházáról a nagyvilágba

„Esső Erzsébet neve a magyar érem- és plakettművészek sorában kevéssé ismert, pedig újabb alkotásai művészi komolyságuk s a bennük megnyilatkozó készség révén valóban megérdemlik a figyelmet. Ez a figyelem általában sokkal kisebb mértékben irányul a kisplasztika nemes alkotásaira, mint illenék, s még a gyűjtő szenvedély, amely pedig a legfurcsább holmira is oly szívesen pazarolja szeretetét és pénzét, még ez sem volt eddig oly mértékben mozgósítható, hogy jelesebb szobrászaink kiadósabb területet láthassanak az éremmintázásban. Örvendünk tehát, ha ily kevéssé rózsás körülmények közt egy kétségtelenül hivatott tehetség minden erélyét e finom műfaj művelésének szenteli.” Lyka Károly neves művészettörténész a Numizmatikai Közlemények 1918-as évfolyamában ezekkel a szavakkal igyekezett a hazai közönség figyelmét a művész tevékenységére irányítani. 

A pályáját iparművészként kezdő Esső Erzsébet a jánosházi kocsmáros leányaként 1878- ban született. Németh Tibor celldömölki könyvtáros – aki fáradhatatlanul dolgozik Kemenesalja történetének minél teljesebb és mélyebb feltárásán, rendszerezésén – kutatásaiból tudjuk, hogy díszített bútorait a fővárosi Nemzeti Szalon 1911 júniusában gyűjteményes kiállításon mutatta be. Az intézmény a nagy sikerre való tekintettel nyomban ki is adta A plasztikus fabeégetés című könyvét.

 A művésznő figyelme ezt követően fordult az éremkészítés felé. 1913-tól Berlinben a Sezessions Akademie növendéke volt Alfred Lörcher tanítványaként, a következő években Párizsban, majd Firenzében és Rómában folytatott tanulmányokat. 1916- ban Münchenben telepedett le, és Maximilian Dasio érmészeti kurzusain vett részt. Érmeivel és kisplasztikáival a Sezessions tagjaként tíz éven át szerepelt a bajor fővárosban, alkotásaival a Münzkabinet pályázatain több díjat nyert. 1922- ben Velencében, 1927-ben Londonban nemzetközi tárlatokon is bemutatkozott.

 Művészetét a Die Kunst (Művészet) című folyóirat így méltatta: „…a művésznő terrakottái az antik testharmónia boldog ártatlanságát lehelik, azt a bizonyos titkos törvényszerűséget, amely belülről kifelé sugárzik, s minden részleten végig érezhető.

 Habár régebben a formák karcsúságát, újabban a tagolás vastagabb formáit szereti, ez nem mond ellent a harmóniák általános szeretetének.” Esső Erzsébet 1939-ben Budapesten, a Műcsarnokban is kapott bemutatkozási lehetőséget, a Nemzeti Galéria több művét megvásárolta. A hazai művészeti életben szinte teljesen ismeretlen jánosházi születésű művész, akinek Esső Imre szombathelyi ügyvéd édestestvére volt, 76 éves korában Münchenben hunyt el.