Sághy Mihály és a nagyjápláni major kőkeresztjének története

Ő maga Kámonban lakott, kúriája is ott állt, de a terjeszkedésre ott, akkor nem nagyon volt lehetősége. Sághyt az utókor elsősorban mint méhész szakembert tartja számon. Úgy látta, Magyarországot az Isten méheskertnek teremtette. A korabeli lapokban sokat publikált, s írásainak nagy része a méhészethez és a mézkészítéshez kapcsolódik. Apja táblabíró volt, a Sághy családnak pedig Kámonban és Németújváron is voltak birtokai. (Mihály 1820-ban ez utóbbi településen született.) Azt, hogy honnan eredt a méhek iránti szenvedélye, ma már nehéz kideríteni. Ismerte a német nyelvű szakirodalmat is. 

Életében fordulópontot jelentett az 1843-as év, amikor „elzarándokolt” a sziléziai Lowkowicébe, hogy felkeresse a kor legismertebb méhészét, Jan Dzierzont. Hazatérve az ott látottak alapján újfajta kaptárakat készített, az addig pangó méhészete fellendült. Egy a Gazdasági Lapokban megjelent tudósítás szerint 1855-ben már 19 mázsa mézet készített. 1864–1866 táján részben örökség, részben vásárlás révén növelni tudta kámoni birtokát is. Fia, István három évtizeddel később majd ezen a területen hozza létre az arborétumot. 

Részt vett az 1840-ben megalakult, de tevékenységét szüneteltető Vasvármegyei Gazdasági Egylet újjászervezésében, néhány évig ő volt a szervezet titkára. 1863-ban a Pesti Naplóban a Sopron–Nagykanizsa vasútvonal megépítését szorgalmazó cikket tett közzé, és elsősorban a vasút gazdasági jelentőségére hívta fel a figyelmet. A jápláni birtoktestről kevés az információ. Sághyra a major felé vezető út „Sághy allé” elnevezése és az a kőkereszt utal, amelyet 1874-ben ő maga emeltetett. Valószínűleg ő ültette a ma már védelem alatt álló mamutfenyőket is. A keresztállításból arra következtethetünk, hogy hosszabb távra tervezett. Meg akarta jelölni azt a földet, azt a területet, amelyik fontos volt számára. 

Elképzelhető egy másik indíték is. Súlyos beteg volt, és lehet, hogy a keresztet fogadalmi felajánlásnak szánta, abban a reményben, hogy felépül. A jápláni gazdaságra már nem maradt ereje. Még ugyanebben az esztendőben több német nyelvű lapban (például Salzburgban és Prágában is!) hirdetés jelent meg: „Michael von Sághy” bérbe adja összesen 1650 magyar hold kiterjedésű jápláni és felsőcsatári birtokait. 1875-ben, 55 évesen halt meg, a kámoni sírkertben temették el. A Jáplán vagy másképpen Jápla nagy kiterjedésű területet jelöl, amely több település között oszlik meg. 

A Nagyjápláni major közigazgatásilag Felsőcsatárhoz tartozott, az ott élők cselédek, béresek vagy mezőgazdasági munkások voltak. Fényes Elek az 1836-ban kiadott Geographiai szótárában 24 horvát nemzetiségű lakójáról tesz említést. Később a lélekszám nőtt, és a XX. század első felében volt olyan időszak, amikor a százat is meghaladta. A majorban lakók lelkigondozását a nardai plébánia látta el. 1905 körül terv készült a Szombathely–Pinkafő vasútvonal megvalósítására. Az útirányt Szombathelytől kiindulva Pornóapátin, Szentpéterfán, Kertesen át tervezték, és a pálya Pinkafőn csatlakozott volna a Körmend–Németújvár vasúthoz. 

Az első szakasz nyomvonalára két elképzelés is született. Az egyik Nagyjáplánt jelölte meg mint a Szombathely utáni első megállót. A XIX. század végén, a XX. század elején a major bérgazdaságként szerepel a hírekben. Később tsz-major lett. Egy 1951-ben megjelent újságcikk szerint akkor négy korszerű lakás készült, s továbbiak építését is tervezték. Fölvetődött a külön faluvá szervezés gondolata is. Az irány mégsem ez lett, a telep fejlesztése lekerült a napirendről. Az ott élők többsége maga is kényelmesebb otthonra vágyott, 1980 táján az utolsó lakó is elköltözött.