Avatás

2022.09.08. 17:30

Leleplezték Károlyi Antal főépítész emléktábláját Szombathelyen

Emléktáblát avattak csütörtökön Károlyi Antal Ybl-díjas építész tiszteletére, akinek nevéhez fűződik sok más épület között a Művelődési és Sportház, amely 1963 óta tölt be meghatározó szerepet Szombathely és Vas megye életében.

Merklin Tímea

Az emléktáblát László Győző alpolgármester és az építész fia, Károlyi István leplezték le

Forrás: Cseh Gábor

Károlyi Antal főépítész többfunkciós épületnek szánta, amely sport- és kulturális rendezvények lebonyolítására egyaránt alkalmas; ez a koncepció akkor új volt és szokatlan. Az emléktáblát a család állíttatta a sportház falán – a rendezvényen jelen voltak az építész gyermekei, Mária és István.  

Prikazovits Ferenc előadóművésztől hallhattuk a Szózatot, amihez kapcsolódóan Károlyi Mária írta le gondolatait: miképpen vette rá az édesapja, hogy tanulja meg az iskolai évzáróra, habár a nyolcéves kislány nehezen birkózott meg a szöveggel. Mégis olyan hatásos volt a gyermeki előadás, hogy az édesapja úgy döntött, itthon marad, nem megy nyugatra, mint mérnök pályatársai közül sokan a világháború után, a polgári demokráciából diktatúrába forduló időkben.   

Feiszt György levéltáros avatóbeszédében felidézte a csempeszkopácsi születésű Károlyi Antal életművét, olyan személyiségek közé sorolva őt, mint Békefi Antal, Kiss Gyula, Kuntár Lajos vagy Gál Ferusz József, akiket méltán mutatnak fel az utókor számára városunkban az emléktáblák. 

Károlyi Antal a József Nádor Műszaki Egyetemen szerzett építészmérnöki diplomát. Györgyi Dénes és Wälder Gyula tervezőirodájában magas színvonalú falusi háztervei valósulhattak meg. 1939–1948 között tervezett jelentősebb munkái a budapesti Tímár utcai és a pécsi OTI-lakótelep valamint a szófiai Magyar Nagykövetség épületei voltak. Nevéhez fűződik a Vígszínház újjáépítése. 1951-ben a Középület Tervező Vállalat, 1952-től a LAKÓTERV főépítészeként Komlón, Tatabányán, Várpalotán, Kazincbarcikán, majd  Budapesten a Nagy Lajos király úti lakótelepek tervezésében vett részt.   

A levéltáros emlékeztetett: 1949-ben Szombathelyen, a második világháborús  bombatámadás romjainak eltakarítása után, a város történelmi szerkezetének megtartását szem előtt tartva Károlyi Antal tervezte a Savaria tér épületeit. 1954-től ő irányította Szombathely városrekonstrukcióját. A Nyitra utcai Általános Iskola (1955), a megyei Szakorvosi Rendelőintézet (1964), a megyei pártszékház, a hangversenyteremhez illesztett zeneiskola (1975)  is az ő nevéhez fűződik, amint a büki fürdő fejlesztésének első szakasza is. E munkáinak nagy része ma már műemlék jellegű és védettséget élvez.  

Feiszt György a méltatásában azt is elmondta, hogy Károlyi Antal egyik alapítója volt a Magyar Építőművészek Szövetségének, tagja az Építészeti Tanácsnak, tanára a Magyar Építőművészek Szövetsége mesteriskolájának.  Az elsők között kapta meg az Ybl-díjat 1953-ban. Szombathely városépítészetéről Szentléleki Tihamérral közösen írt könyvet. 1969. december 7-én, 64 évesen hunyt el Budapesten. Sírja a Farkasréti-temetőben van. Szombathelyen a neves építész halálának második évfordulóján, érdemeinek elismeréseként a Joskar Ola lakótelepen utcát neveztek el róla.  

Az esemény végén László Győző alpolgármester és az építész fia, Károlyi István leplezték le a sportház SZTK felőli oldalán a domborművet, amely Tóth Magdolna szobrászművész alkotása. Az avatás utáni ünnepélyes percekben a család kérésére Erkel Ferenc: Bánk bán című operájának leghíresebb áriája szólt Simándy József előadásában.  

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!
Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában