50 évvel ezelőtt csúcsra járatták a Sárvári Cukorgyárat - 1972-ben Vas megyében termett a legjobb minőségű cukorrépa

A gyár múltjáról

1893. októberében ültek le a vasi földbirtokosok tárgyalni Deutsch Ignác és Fia céggel, hogy létesítsenek a megyében egy cukorgyárat. A legmegfelelőbb helyszínnek Sárvár mutatkozott, a vasúti és közúti Rába-híd közötti terület a répa beszállítása és a vízellátás szempontjából is ideálisnak bizonyult. Rá egy évre megalakult a Vasmegyei Cukorgyár Rt., és az építkezés is megkezdődött. 1895-ben pedig a termelés is megindult. Egész Dunántúlról érkezett ide feldolgozandó répa, ennek egynegyedét Vas megye szolgáltatta. A gyár nem csak hazai igényekre termelt, hanem exportra is: Olaszországba, Indiába, Japánba és Angliába is szállítottak sárvári cukrot.

A második világháború idején hadiüzem lett a gyár, majd a világégés vége felé, a Sárvár körül harcok során leégett. Az újjáépítés 1946-ra fejeződött be, az év novemberében újra is indult a termelés.

Majd 1948-ban államosították, 1964-től pedig az ország 11 cukorgyárát magába foglaló Magyar Cukoripar részeként működött tovább. 1971-ben a Cukoripari Vállalatok Trösztjén belül önálló vállalattá alakult, amikor is a sárvári üzem termelési szempontból elérte fénykorát. Míg az éves cukortermelés 1949-ben 8796 tonna volt, a hatvanas években 31-32 ezer, az 1970-es évek végére pedig elérte 33-34 ezer tonnát is.

Ideális körülmények 50 évvel ezelőtt

Ötven évvel ezelőtt komoly karbantartási munkálatok után kezdhette meg a termelést a sárvári Cukorgyár. Műszaki konferencia, termelési tanácskozás, osztályvezetői értekezlet előzte meg a szezonnyitást, egyben pontot is tett a szokásosan hosszú, közel kilenc hónapos karbantartási ciklus végére. 1972 október elején 1500 vagon répa várt a gyárkapun belül a startra. Kedvező körülmények között, ugyanis sem bérezési, sem felújítási viták nem zavarták a kezdést. 

Létszámgonddal sem küszködtek, miközben a korábbi években hatvan-hetven emberük hiányzott. Fél évszázada mindösszesen 1050-en kezdték meg a termelést, harminc százalékuk idénymunkás volt. Ők a környékről származtak, autóbusszal szállították őket. Mindez azt is jelentette, hogy már nem érkeztek emberek a szlovén-vidékről, mint hajdan. Éppen ezért munkásszállásra sem volt már szükség. 

Kiváló minőségű vasi cukorrépa

1972-ben azért is vártak az indulással, hogy a cukortartalom nagyobb legyen. Szeptember utolsó hetében kereken egy százalékot emelkedett a répa cukortartalma. 14,2 százalék volt az októberi eleji mérés eredménye, amely végül elérte a 15 százalékot. A Vas megyéből származó répa több cukrot adott abban az évben (is), mint ami az országos átlag volt. Az etalonnak számító Mezőhegyesen például 12,5 százalékos, az iparág egészében 13,5 százalékos cukortartalmú répával kezdtek.

A cukortartalom emelkedését akaratlanul is nagyban köszönhették a mezőgazdasági üzemeknek, akik külön kérték a későbbi kitermelést, ugyanis az egyéb mezőgazdasági munkák elhúzódtak. Végül egy bő egy hónapos munkát követően november 20-ig az összes répa beérkezett Sárvárra.

Közúton és vasúton is érkezett a répa

Húsz teherautó hordta a répát, és a MÁV is szállított 25 vagonnal. Míg október elején a répa ötven százaléka érkezett közúton és ugyanennyi a vasúton, addig a hónap közepén már eltolódott az arány és több érkezett közúton: körülbelül a répa háromnegyede. Novemberre ismét a vasút vette át a prímet.

Rendszeres gondja volt a gyárnak a sok ballaszttal beérkező répával, sok volt benne a föld és zöldszennyezés. 1972-ben a földszennyezés csökkent, viszont több volt a répa mellett a levél, ami a szedőgépek munkájával függött össze. Azaz a fejelésnél még sok volt a kívánnivaló.

Éppen ezért Magyar János és Nagy Ferenc brigádvezetők kifejlesztettek egy répamosó berendezést. Éppen ötven éve volt a gyári főpróba, amelyen ott voltak más testvérgyárakból is.

Komoly karbantartási munkálatok

A szezont megelőző karbantartási munkálatok után 500 ezer forintot osztottak szét a legjobb, leglelkiismeretesebb karbantartók között. Ez rendkívüli jutalomnak számított nyitány előtt. Ezt a félmilliót 550-600 ember között osztották szét, ami abban az időben fél havi fizetésnek számított fejenként. A karbantartási ciklusban a sárvári Cukorgyárra 24 millió forintot költöttek, ezen felül 15 milliót beruházásra.

1972-ben igen tetemes mennyiségű valutát fizetett az ország a behozott külföldi cukorért. A szakemberek megalapozottnak tartották azt a reményt, hogy a rá következő években kevesebb pénzt kell kiadni érte az országnak. Ezért aztán Sárváron is igen vigyáztak minden dekára.