Nagy szükség van az örömhírekre - Szemerei Jánossal, a Dunántúli Evangélikus Egyházkerület püspökével beszélgettünk

Szemerei János evangélikus püspökkel a kőszegi találkozó után ültünk le beszélgetni. Két aktuális kérdés került szóba azonnal: az egyik a lelkészutánpótlás, a másik a háború. Mindkettő komoly kihívás elé állítja az egyházat. – Egész Európában jól látható, hogy az egyházak társadalmi szerepének visszaszorítása zajlik. Ez igaz minden felekezetre. Talán ez az egyik oka annak, hogy kevesebben jelentkeznek lelkészi szolgálatra – mondta a püspök, majd azt is megemlítette, hogy a magyar evangélikusok nemrég ünnepelték a nők lelkészi szolgálatba állításának 50. évfordulóját. Az első időszak még nem jelentett teljes egyenlőséget a férfiakkal, különbség volt például az, hogy a teológia elvégzése után a női lelkészeket nem ordinálták automatikusan lelkészi szolgálatra. 

Csak akkor, ha a gyülekezet vállalta, hogy az illetőt meghívja és szolgálatba fogadja. 1987-ben változott a helyzet, onnantól ha a nők szolgálatra jelentkeztek, ugyanúgy ordinálták őket, mint a férfiakat. – A nők lelkészi szolgálatának elfogadottsága nagyon sokat változott még az olyan gyülekezetekben is, ahol addig a régi „férfias” gondolkodást követték. Sok helyen eljött a fordulat: örömmel fogadták, fogadják a női lelkészeket, ez elsősorban a szolgálatok minőségének, a nők empátiájának és kedvességének köszönhető. A mi egyházkerületünkben hat egyházmegye van, élén az esperessel. A hat egyházmegye közül négyben női vezető van, igaz, egy helyen még csak megbízott státuszban. A másik két egyházkerületben – a déliben és az északiban – nem így van, ott csak férfi esperesek vannak – tette hozzá Szemerei János, akihez Tolna és Baranya megye kivételével az egész Dunántúl tartozik, nagyjából 70 ezer evangélikussal. A területi eloszlás egyenetlen, Zala megyében például nagyon kevesen vannak, Vas megyében jobb a helyzet, hiszen Kemenesalján erős evangélikus bázis volt mindig. – Az arányunk sehol nem túl nagy. 

Ahol többen vagyunk, ott is kevesen – összegzett a püspök. A háborúval kapcsolatban az egyházi vezető így fogalmazott: olyan erők mozognak a fejünk fölött, amelyek a mi erőnknél, hatalmunknál jóval nagyobbak. Látható, hogy a nagyhatalmak egymásnak feszülnek, de az egyház feladata nem politikai természetű, hanem lelki. Az elesettek megsegítésére, felkarolására, a humanitárius programokra kell összpontosítani. – Nagyon változó, hogy melyik országban milyen nehézséggel kell szembenézni a háború miatt. Lengyelországból érkező kollégánk elmondta, náluk más a helyzet: a lengyel és az ukrán nép volt, hogy egy országban is működött a történelem során, emiatt a lengyelek szolidaritása nagyobb. Sokkal határozottabban állnak ki az ukránok mellett. Ugyanakkor arról is érdemes beszélni, hogy a nyugati main stream sajtó nagyon egyoldalúan fogalmaz, pedig óvakodni kellene a csak fekete vagy a csak fehér beállításoktól, megfogalmazásoktól. Nekünk, az egyházban szolgálóknak semmiképpen nem szabad sem egyik, sem másik oldalon belemenni a játékba. A politika ezt a legtöbb esetben örömmel megteszi. Leegyszerűsítve: feketének vagy fehérnek állítja be az egyik vagy a másik oldalt. Pedig ez nem en - nyire egyszerű. Nyilván a háború mögött sok olyan réteg van, mely rendezetlen ügyeket takar. Nehéz megmondani, hogyan kezdődött, esetleg történhetett volna-e másként. Ennek eldöntése nem a mi asztalunk, de tudjuk, a konfliktus ezekből rakódik össze.

 A mi feladatunk az, hogy a békét, a megbékélést hirdessük és a kapcsolatok rendezését szorgalmazzuk – hangsúlyozta a püspök, majd így folytatta: – Azt tapasztalom, hogy a háború mindenkit érint, de nem mindenki beszél róla, vagy azért, mert nem tud, vagy azért, mert nem akar. De az szinte tapintható, hogy van egyfajta szorongás a környezetünkben, és ez nem csak a megemelkedett árak meg a rezsiszámlák miatt van. Az emberek aggódnak, bizonytalanok, félnek, nehogy kiszélesedjen a háború, és egy sokkal nagyobb világégésbe fusson bele a világ. Advent idején a békesség fejedelmét, Jézus Krisztust várjuk, aki azért jött a világra, hogy megbékéltessen. Ilyen értelemben az idei adventnek különösen nagy jelentősége van. De Jézus Krisztus békéje nem az, amit a világ tud adni vagy békefenntartók révén tud megteremteni. Ez nem katonai béke, amit fegyverek árnyékában alakítanak, ez a béke a lelkekben születik, és az érdekessége az, hogy olyanok között is megszülethet, akik egyébként egyik vagy másik nép tagjaiként szemben állnak. – Szívbe markoló belegondolni, hogy most, amikor jön a hideg, milyen Ukrajnában rakéták és fegyverek közt élni, fűtés, világítás nélkül. 

Ott az emberek a háború szörnyűségeit a saját bőrükön tapasztalják. Nyilván mi is érzünk másod-, harmad-, negyedhullámokat, de nem közvetlen közelről. Összességében szerintem rosszabb a helyzet, mint amit felfogunk belőle – mondta Szemerei János. Szerinte az emberek kétféle módon reagálhatnak egy helyzetre: az egyik az, hogy összefognak, a másik, hogy szembefordulnak, és saját érdekeiket keresve elkezdenek tülekedni. A püspök úgy látja, lehet alakítani azon, hogy az emberek ne rossz és elvadult módon közelítsenek egymáshoz. Európában elég rossz az egyház presztízse. Egyre több olyan általánosító igazságtalanság, írás, cikk és különféle megnyilatkozás hallatszik, amiből ezt nagyon jól lehet érezni. Régen egy papnak vagy lelkésznek nagyon komoly tisztelete volt, ma pedig néhol már szégyellni kell ezt a hivatást. 

Az egyház alapvetően az emberek javáért dolgozó közösség, de amikor egy egyházi személy hibázik vagy követ el súlyos bűnt, azt gyakran úgy állítják be, mintha az egész közösségre ez volna jellemző. Az egyházi személy is esendő ember, aki elbukhat, és sajnos néha csinál is olyasmit, ami nem helyes. Ez ellen az egyházon belül is komolyan kell küzdeni, ugyanakkor az általánosító ítélkezés nagyon komoly kárt okoz. Ha például egy bankár sikkaszt, azt nem általánosítják minden bankárra. Az ugyanakkor megtisztelő, hogy az egyházi személyektől többet vár a környezetük. – Az egyházon belül és kívül is komolyan kell venni, hogy az egyház nem az emberi tökéletességet hirdeti, hanem pont azt, hogy mindannyian – mi, egyházi személyek is – megváltásra szoruló bűnösök vagyunk, de ez nem igazolja és nem menti fel azokat, akik visszaélést követnek el – mondta Szemerei János, aki a legfontosabbnak azt tartja, hogy az Isten általi jó hírt minél több ember meghallja. 

Ma az ember nagyobb jólétben él, mint a régiek, de elfeledkezik az Úristen gondviseléséről. Régen sokkal jobban érezték az Istenre való ráutaltságot, mint ma a modern ember, aki burokban él, s nem közvetlenül emberektől szerzi be az információkat, hanem központi információgyárakból, amelyek különböző érdekek mentén rakják össze az adott híreket. Elszakadtunk a természettől, és ezzel együtt elszakadtunk Istentől is – tette hozzá a püspök, aki arra is rávilágított, hogy a modern ember azt hiszi, hogy minden a saját kezében van. De minden ember életében vannak kritikus pillanatok, ilyenkor a lélek kinyílik, és az élet nagy kérdéseiről lehet gondolkodni. Ezekben a pillanatokban nagyon fontos lenne meghallani, hogy milyen ősi tapasztalatai vannak közösségeknek, konkrét személyeknek, és ezek milyen sokat segíthetnek a mindennapi küzdelemben. A hit erőforrás, az egyháznak az a feladata, hogy ehhez a forráshoz segítsen mindenkit, hogy létrejöjjön a lelki kapcsolat ember és Isten között. Az adventi üzenet így nem is lehet más, mint az Angyali üdvözlet: „Ne féljetek, mert íme nagy örömet hirdetek nektek, Üdvözítő született, az Úr Krisztus, a Dávid városában.” – Egy olyan nehéz és sok szempontból kilátástalan világban, mint amilyenbe Európa és a világ belenavigálta magát, nagyon nagy szükségünk van az örömhírekre. A legfőbb cél az ember és az Isten közötti megbékélés, amiből az emberek közötti megbékélés is fakad.