Bejelentés

2023.02.01. 14:02

Szakad a szombathelyi baloldali frakció? - Öt taggal a DK új képviselőcsoportot alakíthat

Tömböly Ágnes

Forrás: VN/archív

Horváth Attila alpolgármester és Kopcsándi József önkormányzati képviselő szerdán közösségi oldalán jelentette be: az MSZP-ből átlép a DK-ba. Öt képviselő kell a szombathelyi közgyűlésben az önálló frakció alapításához, a DK-nak meglenne-e ezután az ehhez szükséges létszám?

Mostantól a Demokratikus Koalíció színeiben képviselem a szombathelyieket – tette közzé Horváth Attila alpolgármester, eddig MSZP-s politikus Facebook-oldalán. Az Éljen Szombathely Egyesület (ÉSZ) színeiben 2019-ben képviselői mandátumot szerző városvezető ezután kifejtette: „Látszik, hogy a DK felismerte, nem elég beszélni arról, hogy mit tennénk, mert nem fog ölünkbe hullani: kockáról kockára kell felépíteni az ellenállást és fel kell készülni a kormányzásra is”. Az MSZP gyengeségére is utalt indoklásában: "a tisztességes szándék és a szavak mit sem érnek a politikában, ha nem rendelkezünk azzal a képességgel, ami a tettekhez és a kormányzáshoz kell"

Kopcsándi József – aki szintén az Éljen Szombathely Egyesület logója alatt nyerte el a választók bizalmát legutóbb – szerdán Facebook-oldalán közölte: „Szeretném, ha azt is megígérhetném, hogy Szombathely fel fog szabadulni az Orbán-kormány önkormányzatokat szorongató politikája alól, ehhez azonban kormányváltásra és egy kormányzóképes alternatívára van szükség. Ezért döntöttem úgy, hogy a jövőben a DK önkormányzati képviselőjeként szeretnék dolgozni”. Hozzátette azt is: „(…) Dobrev Klára az egyetlen reményünk arra, hogy 4 év múlva ne Orbán Viktornak hívják a magyar miniszterelnököt”.

A két politikus döntése azért érhet sokakat váratlanul, mert éppen vasárnap jelentette be Kunhalmi Ágnes, az MSZP társelnöke, hogy Szombathelyen Nemény Andrást, Celldömölkön Fehér Lászlót, Répcelakon Szabó Józsefet indítják polgármesterjelöltként. Bokányi Adrienn tanácsnok, az MSZP városi elnöke pedig novemberben került a szocialisták országos elnökségébe. Akkor úgy nyilatkozott lapunknak: - Úgy gondolom, az MSZP nem haldoklik, hanem újjászületik és ehhez szükség van sikeres, hiteles önkormányzati politikusokra, városvezetőkre. 

Nem gondoljuk, hogy ez a kijelentés indította volna el a pártok közti váltási folyamatot, de tény: Az MSZP országos elnökségének Nemény András szintén tagja, Horváth Soma alpolgármester pedig vasi elnöke. Úgy tűnik, ez sem elég ahhoz, hogy frakciótársaikat a szocialista párton belül tartsák. Korábban László Győző alpolgármester „igazolt át” a Momentumba, ahol éppen a napokban a szombathelyi szervezet elnökévé választották – tudatta a párt.

Tény az is: a szombathelyi közgyűlés szervezeti és működési szabályzata szerint az önálló frakció alakításához legalább öt képviselőre van szükség. Kérdés, hogy Szuhai Viktor DK-s tanácsnoknak, a DK-hoz ezer szállal kötődő Czeglédy Csabának, Horváth Attilának és Kopcsándi Józsefnek vannak-e frakcióalakítási szándékai, hiszen ahhoz elég lenne a korábban szintén DK-ban politizáló Kelemen Krisztiánt vagy Koczka Tibort megnyerniük. Az, hogy utóbbi mennyire nem ördögtől való gondolat, emlékeztetőül közöljük: 2014-ben még a Fidesznél, 2019-ben a Pro Savariánál, 2021-ben az Új Világ Néppártnál tűnt fel a politikus, aki legutóbb a Mindenki Magyarországa Mozgalom kék szalagját tűzte öltönyére.

Vitathatatlan: ha esetleg önálló frakcióalapításba nem is kezdenek a DK szombathelyi képviselői, létszámukból adódóan Nemény András és csapata számára egy belső baloldali ellenzéket teremthetnek, hiszen eldönthetik, hogy adott kérdésekben a DK vagy az ÉSZ felé lojálisak inkább.

Ismeretes, az országban számos helyen csábított már el MSZP-s politikusokat, vezetőket a DK.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában