Kegyeleti megemlékezés

2023.03.07. 18:21

„Aki fényt hoz a világra, utat mutat másoknak is” - Emlékezés Vitéz Both Béla dandártábornokra - fotók

Kegyeleti megemlékezést tartottak a Jáki úti temetőben Vitéz Both Béla dandártábornok halálának 22. évfordulója alkalmából.

Óvári Gábor

Fotó: © Cseh Gábor

Az eseményen megjelent többek között Vámos Zoltán Vas Vármegyei főispán, de a vármegye több vezető tisztségviselője mellett a szombathelyi önkormányzat, a honvédség és Premontrei Rendi Szent Norbert Gimnázium is képviseltette magát.

- A hősi emlékműveket elsősorban a fiataloknak szánom figyelmeztetésnek. Azt szeretném, ha tisztelnék a hősöket – idézte fel Vitéz Both Béla szavait Vámos Zoltán, Vas Vármegyei főispán. Mint mondta, a tábornok mindig tisztelgett a hősöknek, miközben ő maga is hős volt. Vámos Zoltán kiemelte, hogy Both Béla méltósággal viselte a kommunizmus alatti szenvedést, megbélyegzett volt és mellőzött, de példát adott emberi tartásból és lelki erőből. - A diktatúra akkor éri el a célját, ha uralja a gondolatokat és megtöri a lelket, de Both Bélával nem boldogult – zárta emlékezését a főispán.

Takács Tamás ezredes, a katolikus tábori lelkészi kar vezetője beszédében hangsúlyozta, hogy a rendkívüli helyzetekben mindig elválik az igaz emberség az aljasságtól. A nehéz időkben mindig kell olyan ember, aki fényt hoz a világra, és utat mutat másoknak. A beszédek végén a Szózat elhangzása után a megjelent szervezetek képviselői katonai tiszteletadás mellett helyezték el a megemlékezés koszorúit Vitéz Both Béla sírjánál.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában