Ha a gyerek húzza az időt - A gyermekpszichológus gyakorlati példákat is ad a szülőknek

Sok szülőnek ismerősek a következő helyzetek: indulna reggel, de a gyermek még mindig öltözik, játszik. Már rég aludnia kellene az óvodásnak, amikor még enni vagy inni kér, harmadjára is pisilnie kell. Megkéri a gyermekét a játékok elpakolására, aki csak csigatempóban szöszöl. Nem akar elindulni délután az óvodából, nehezen lehet elhívni a játszótérről. Mindenki szeretné ezeket a helyzeteket könyörgés, fenyegetőzés és idegeskedés nélkül kezelni, ami utóbb lelkiismeret-furdalást is szül. Bojti Andrea arra hívja fel a figyelmet, hogy az időhúzás nem csak fegyelmezési kérdés. 

Azt tanácsolja, építsünk fel stratégiát a kezelésére. Módszerével segít átkeretezni a helyzeteket – megtanulhatunk családi rendszerben gondolkodni a kérdésről. Ennek része, hogy értsük, mi áll valójában az időhúzás mögött és hogy mi ezzel a gyermekek mögöttes szándéka. Az első tanácsa: először fogalmazzuk meg pontosan, mi zavar bennünket minden körülmények között. Az például, hogy a gyermek a harmadik kérésünk után sem akar kiszállni a fürdőkádból vagy ha a reggeli készülődéskor nem tud dönteni a ruhái közül. 

Ezt kommunikáljuk felé is: fogalmazzuk meg a konkrét helytelen viselkedést, ne azt mondjuk neki, hogy „ne húzd az időt”. Hogy rájöjjünk, mi áll a viselkedése mögött, figyeljük meg szisztematikusan, akár naplózva, hogy mikor és milyen helyzetekben jellemző ez. Ha adunk magunknak néhány napot, választ kapunk a kérdésekre: a nap melyik szakaszában jellemző, hogy húzza az időt, ki van akkor jelen, mennyire fáradt a gyerek. Az esti elpakolásnál például a fáradtság sokat ront a helyzeten. Van, amikor mindkét szülő jelenléte, vagy éppen a testvérféltékenység húzódik a háttérben. 

Utóbbinál például külön figyeljünk a gyerek igényeire: kettesben csináljunk akár egy bevásárlásprogramot, foglalkozzunk vele külön is. Ha a gyermek töltődik a szülővel való kapcsolatból, akkor nagy eséllyel szűnik az időhúzás jelensége. Lépjünk tehát kicsit hátra, hogy ne csak a hétköznapi taposómalomban, hanem kívülről is figyeljük magunkat. Ezzel kinyitjuk a teret, keretezzük a problémakört és megértjük a mögöttes szándékot.

Ha felszínre jön, jó, ha ki is mondjuk, például így: „Látom, hogy fáradt, nyűgös vagy.” Ezzel a gyermeknek segítünk értelmezni a helyzetet. Ha szisztematikusak vagyunk, az magabiztosságot ad, megéljük általa a szülői kompetenciát, hogy tudunk tenni egy nevelési helyzet megoldásáért, állítja a szakember. Gyakorlati eszközöket is említ. A gyerekek szeretik, ha a szülők úgy hoznak meg egy nevelési szabályt, hogy őket is bevonják. A reggeli készülődésnél például jó, ha kapnak valamilyen kihívást, egy kis feladatot: például egy nedves ronggyal takarítsák le a cipőket. 

Az óvodás, kisiskolás korosztálynak ez komoly, felnőttes feladatnak számít. Szívesebben szót fogadnak a gyerekek akkor is, ha megélik a valahová tartozás érzését. Ha a reggeli készülődést családi programnak kiáltjuk ki, ha megvan benne a közösségi érzés, akkor szívesebben hallgatnak ránk. A kizökkentés – a figyelem elterelése, megosztása – is hasznos. Ha például felcserélünk dolgokat a reggeli rutinban, éneklünk egy közös reggeli dalt, indulót. Ha az esti lefekvéskor nem az ágyon fekve olvasunk, hanem a sarokban, a mesekuckóban. 

Ne várjuk, hogy egyik napról a másikra csoda történik, de ha a végiggondolt, felépített rendszerben értelmezve kezeljük az egyes helyzeteket, akkor ez olyan kölcsönhatást alakít ki, amelyben a gyermek érzi, hogy a szülő magabiztos, érzelmileg nem könnyen kibillenthető. A pszichológus szerint ez a helyzet kulcsa: a válaszkész hozzáállás építi a szülő-gyermek kapcsolatot, a bizalmat és stabilizálja a kötődést.