Folynak az előkészületek

2023.03.20. 18:08

Kiadvány és konferencia Móricz János őstörténész centenáriumára Körmenden

Száz évvel ezelőtt született Horvátnádalján Móricz János kutató, felfedező, őstörténész. A centenárium alkalmából kiadvány jelent meg, májusban pedig konferenciát rendeznek. Az előkészületek már folynak, a részleteket Eőry Szabó Ferenc és Ulicska Tamás ismertette.

Tóth Judit

Eőry Szabó Ferenc és Ulicska Tamás

Fotó: Jámbori Tamás

A Batthyány-kastélyban a szerző, Eőry Szabó Ferenc mutatta be a Testis temporis – Az idő tanúja című sorozat legújabb, immár 36. kiadványát, amely Móricz János életútját dolgozza fel. A megjelenés ideje nem véletlen: Móricz 1923. február 22-én, 100 éve született Horvátnádalján. A család a nagy szegénység miatt kivándorolt Dél-Amerikába, ahonnan az 1930-as években tért haza. Móricz 1954-ben újra elhagyta szülőhazáját, először Franciaországban telepedett le, majd Argentínába költözött, ahol állampolgárságot is kapott. Peruban és Ecuadorban aranybányák felkutatásával foglalkozott, levéltárakban is gyakran megfordult, ahol főként az egykori Inka Birodalom idejében létesített régi bányák leírásait kereste, hogy azokat modern technikával újra megnyithassa.

 – Munkája során nagyon jó kapcsolatba került az ecuadori Moroma-Santiago tartományban élő shuar indiánokkal, így jutott el az Andok mélyén lévő barlangokba, a shuarok szent helyeire. 1968-ban megírta és kiadta egyetlen könyvét – mondta a bemutatón Eőry Szabó Ferenc. A kutató megkezdett munkásságát számos követője folytatja Magyarországon és világszerte jelenleg is. A piramisok, a kőkörök és a részben vagy egészben mesterségesen kialakított barlangrendszerek leletei Móricz János kutatási eredményeit támasztják alá. 

Ulicska Tamás a május 20-ai körmendi „Móricz 100” konferencia részleteiről beszélt. A tervek szerint Golenya Ágnes, Varga Zoltán, Perlaki Zsuzsanna, Prusinszki István, ifj. Szabó Ferenc és Szabó Ferenc tartanak előadást a centenáriumi programon. Levetítik a Trayos című filmet, emellett kerekasztal-beszélgetés is lesz az előadókkal. A konferencia rendezője a Körmendi Kulturális Műhely, a tervezett helyszíne a Batthyány Örökségközpont.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában