vaol.hu podcast

2023.03.25. 07:18

Mesélő podcast: Vincze János, az operaház kardalosa volt

Vincze János, az Operaház egyik legrégebbi kardalosa Szombathelyen született.

Feiszt György

Az 1840-es évek vége felé fölcsapott színésznek. Molnár György kis vidéki társulatából a budai népszínházhoz került, amelynek végigszenvedte minden viszontagságát.

Nagyon sokan látták Vinczét női szerepekben is brillírozni. Az elsők között volt, akik vidéken a hatvanas években, bravúrosan játszották a „Gerolsteini nagyhercegnő” szerepét.   Olyan élethűen imitálta a női szopránt, hogy a közönség nagy részét mindvégig tévedésben tartotta. Itt-ott még udvarlói is akadtak a kulisszák mögé járók között. Amikor a budai társaság feloszlott, Vincze János fölcsapott magyar népénekesnek, és a Komló-vendéglőben, utóbb pedig a Beleznay-kertben, a főváros magyar dalcsarnokaiban, a mulató közönség legkedveltebb előadója lett. Később a nemzeti színháznál talált menedéket, ahol segédszínészként működött. Amikor a drámajátszás elvált az operától, Vincze bácsi átkerült az Andrássy-úti új palotába és azóta ő volt a kórus karvezetője, valamint első tenoristája. 

Egy színész unikum volt a maga nemében. A karmesterek gyakran emlegették, hogy épebb, csengőbb és tömörebb tenort keveset hallottak. Közel három évtizedig volt tagja az Operának. Sajátságos, utánozhatatlan komikuma, jellemző mimikája, tette lehetővé, hogy nemcsak mint kardalos szerepelt. Ösztönös tehetsége tágabb működési teret biztosított számára. Ő volt az Operának egyetlen, kitűnő mimikusa. Az „Excelsior”, a ”Csárdás”, a „Naila”, a „Babatündér” és a „Bécsi keringő” balettek mimikai szerepeit művészi tökéletességgel és eredeti felfogással játszotta. Vincze János panaszkodó természetű, világfájdalmas életfilozófiájú, de emellett mégis mókás ember volt. Kiváló erényét, a takarékosságot azonban kissé túlzásba vitte. Súlyos csapás is érte az érzékeny öreget: egyetlen szép leánya meghalt. Ez, és egyéb családi bajok, megtörték, betegeskedni kezdett, a súlyos gyomorbántalom ágyba döntötte és 1898. november 3-án az Üllői-úti sebészeti klinikán elhunyt.

A 63 éves énekes-színészt Nárai községbe szállították, ahol kis háza és birtoka volt, és ott helyezték örök nyugalomra.(További részletek a QR-kódot leolvasva a podcastunkban hallhatók.)

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában