Program

2023.04.22. 18:17

Nyitva volt az Öregpince Oszkóban - Tájházak országos programjához a Hegypásztor Kör is csatlakozott

A Nyitott Tájházak Napját rendezték meg Oszkóban a Hegypásztor Pincéknél. Reggel óta gyepűt építettek Mező Máté Márton népi építésszel, este hatig nyitva volt az Öregpince

Merklin Tímea

Forrás: VN/archív

Fotó: Unger Tamás

A Magyarországi Tájházak Szövetsége minden tavasszal, szent György napjához kötődően alkalmat teremt arra, hogy az év egy kiemelt napján a tájházak az érdeklődés fókuszába kerülhessenek, és izgalmas programokkal, egyedi lehetőségekkel tárják ki kapuikat a nagyközönség előtt. Az Oszkói Hegypásztor Kör – mint mindig – idén is csatlakozott a kezdeményezéshez.

A Hegypásztor Pincéknél fellépett ma az ELTE SEK Szökős Néptáncegyüttes, Karácsony Ilona Népi Iparművész vezette a kézműves foglalkozást, ahol szalmával dolgoznak. A vendégek bort kóstolhattak az oszkói szőlőhegy boraiból, séta során megtekinthették a hagyományos szőlőhegyi életmód jegyeit, a népi építészet emlékeit. A családok kalandjátékban vehettek részt, a nyitott színpadon fiatal előadók szerepeltek, a gyerekek népi játékokat próbálhattak ki, és lehetett tavaszi ételeket kóstolni.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában