Megmaradásuk alapja

2023.05.21. 17:05

A nehéz időkből merítettek erőt: ezer evangélikus érkezett a celldömölki artikuláris találkozóra - fotók

Mintegy ezer evangélikus gyűlt össze a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület artikuláris napján vasárnap: arra emlékeztettek, megmaradásuk alapja, hogy ha a nehéz időkben is kitartanak hitük mellett.

Tömböly Ágnes

Forrás: Szendi Péter

Nyolc éve tart artikuláris találkozót a Nyugati (Dunántúli) Evangélikus Egyházkerület: az ünnepi eseménynek ezúttal Celldömölk adhatott otthont. 

- Fontosnak tartjuk felidézni a nehéz időket, amielyeket őseink megéltek és amelyből ízelítőt kaphatunk – mondta el Szemerei János püspök a vasárnapi istentiszteleten. - Az úgy nevezett artikuláris időszak 100 évig tartott még pedig azt követően, hogy 10 éven keresztül gyakorlatilag Magyarországon a protestáns lakosság megszűnt. Ám nem lehetett tartani ezt a teljes elnyomást, hiszen szabadságharcok robbannak ki és 1681-től 100 éven keresztül engedménnyel kevés helyen lehetett evangélikus istentiszteleteket tartani – emlékeztetett Szemerei János. A püspök szólt arról is: vármegyénként két artikuláris helyet jelöltek ki, Vasban az egyiket Nemesdömölkön, a másikat Nemescsón. Kemenesalja központjában akkor még templom sem állt, az csak mintegy 50 évvel később, 1744-ben épült fel.

- A nehéz időben is fontosnak tartották eleink, hogy kitartsanak a hitük mellett és a nehéz körülményeket vállalva adták azt tovább a generációkon át – fogalmazott Szemerei János.

Baranyay Csaba kőszegi evangélikus lelkész igehirdetésében Berzsenyi Dánielt, Egyházashetye szülöttét is említette, akit nem keresztelhettek meg szülőfalujában, a közeli artikuláris helyre, Nemesdömölkre vitték. Említette a néhai lelkészt, Józsa Mártont is példaként, aki 1953-ban került Celldömölkre és Tokorcson evangélikus templom építésébe kezdett. Harminchárom évig szolgálta a celldömölki gyülekezetet. Baranyay Csaba igehirdetésében arra is rámutatott: nem úttörőnek, követőnek, Jézus követőinek kell lennünk. Luther Mártont idézve arról is szólt: mindenki a maga leckéjét tanulja meg, hiszen a magunk útját járva talál ránk Isten.

Az istentisztelet végén a hívek abból az 1500-as évekből származó, celldömölki kehelyből is vehettek úrvacsorát, amit egyébként az Evangélikus Országos Gyűjteményben őriznek, de az ünnepi alkalmon tárlaton mutatták be más kemenesaljai és nemescsói ereklyékkel együtt.

Nem csak ez tette emlékezetessé az eseményt: a Soltis Lajos Színház alkalomra írt és bemutatott előadását ugyancsak örömmel fogadták az evangélikusok. Mintegy száz gyerek gyűlt össze a büki bábcsoport bábos istentiszteletén a gyülekezeti teremben, számos más kulturális program várta az érdeklődőket. Délután pedig konfirmandus találkozót is tartottak a celldömölki katolikus általános iskolában.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában