Energetikailag korszerűbb épület

2023.05.17. 19:40

Nagy léptekkel halad a plébániaépület felújítása Vépen

Megvalósult a plébánia épületének külső, valamint födémszigetelése, fűtési rendszere megújuló energiaforrásra áll át. Az energetikai korszerűsítést a Szombathelyi Egyházmegye anyagilag és szakemberekkel is támogatta. A nyílászárók cseréjét az egyházközség egy korábbi támogatásból, illetve önerőből valósította meg.

Tóth Kata

Fotó: Unger Tamás

Az energiaárak nagymértékű emelkedése a plébániák működését, fenntartását is komoly kihívások elé állította. A régi épületek energia-felhasználás – elsősorban fűtés – szempontjából elavultak, korszerűtlenek. A költségek mérséklése érdekében halaszthatatlan a felújításuk, szigetelésük.

E feladatok megoldásában nyújt jelentős segítséget a Szombathelyi Egyházmegye. Több egyházközség – köztük a vépi – plébániájának korszerűsítését vállalta nem kevés anyagi támogatással. Ennek keretében történt meg a vépi plébánia épületének külső, valamint födémszigetelése és fűtési rendszerének megújuló energiaforrásra történő átállása. Napelemrendszer beépítésével, fűtő-hűtő légkondicionáló berendezések telepítésével lehet ezentúl takarékoskodni, mondta el a helyszínen Németh Tamás esperes-plébános. A költségek finanszírozása mellett a munka szervezését és a szakembereket is biztosították. A nyílászárók cseréjét – amit egy helyi vállalkozó végzett nagy szakértelemmel – az egyházközség egy korábbi támogatásból, illetve önerőből valósította meg. A kisebb javításokat, járulékos munkákat szintén helyi szakemberek, az egyházközség hívei végzik az épületen önzetlen felajánlásukkal, tette hozzá az atya.

A több mint fél évszázados épület felújítása, bár sok feladat van még hátra, nagy léptekkel halad előre, és remélhetőleg hamarosan teljesen új köntösbe öltözhet a plébánia.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában