Ruhái együtt élnek viselőjükkel - A divattervező, aki a kezdetektől a maga útját járja: Czubor Zsuzsannát kérdeztük

Szívvel-lélekkel végzett munkáját, profizmusát, türelmét és kedvességét is említik a szalonban a vendégkönyvbe írt mondatok. A varrás nála szenvedély, amelynek kitartása a motorja. Zsuzsa a gimnázium elején találkozott először az anyaggal, azóta a családján kívül – férjével négy gyermeket neveltek fel – a ruhakészítés az élete. Egyedi megrendelésre, kiváló minőségű anyagokból dolgozik, és különös figyelmet fordít a részletekre.

– Édesapám faipari mérnök volt, nagyapám asztalos – a kreativitást tőlük is örökölhettem. Kislányként is szívesen kézműveskedtem, babráltam, később jött a textil, a ruhák iránti szeretet. Szerettem kísérletezni: batikoltam, festettem az akkori divat szerint. A szüleim szerencsére tolerálták a szenvedélyemet, sőt támogattak. Az első varrógépemet tőlük kaptam, akkortól próbálkoztam autodidakta módon: szétszedtem a ruhákat, zakókat, kosztümöket, hogy lássam, mit hogyan készítettek el. Aztán elérkezett a pont, hogy saját magam varrtam, ami sok hibázással is járt. A magam kárán tanultam, de végérvényesen megfogalmazódott bennem: ezzel akarok foglalkozni. Egy nap – 16 éves lehettem akkor – isteni sugallat érkezett: mától tudok varrni, és valóban tudtam. A Nagy Lajos Gimnáziumból való továbbtanulásomat ez még nem befolyásolta: textilmérnökként végeztem a Könnyűipari Műszaki Főiskolán Budapesten – meséli Zsuzsa, akinek a valósághoz képest más elképzelései voltak arról, hogy mit takar a szak, mégsem hátrált meg: befejezte az iskolát. Igaz, az utolsó évet első gyermekük mellett levelező tagozaton. (Tény az is, hogy a ’90-es évek közepére gyakorlatilag széthullt a textilipar Szombathelyen is). A családalapítással nem szűnt meg a szenvedélye: otthon továbbra is varrt, ha kellett, akkor rugdalózót, kezeslábast, bundás zsákot, a lényeg, hogy alkothatott.

– Az első felkérés az ismeretségi körből jött: egy baráti házaspár nő tagja kérdezte, varrnék-e neki ruhát. Az első hivatalos megbízás pedig egy középiskolai osztálytól: a szalagavatójukra öltöztettem fel őket. A különböző testalkatú fiataloknak egyforma uniformist csak méretre alakítással lehet varrni. Ennek a mikéntjét is meg kellett tanulnom – mondja, és mosolyogva teszi hozzá: olyan jó volt az együttműködés, hogy az osztály még szerenádozni is elmentek hozzájuk.

A cégük 11 éve alakult. Egy idő után kiléptek a porondra: üzletet nyitottak. Zsuzsa pedig minden évben megtanult valami újat, és az aktuális tudásának megfelelően vállalt megbízásokat. Jó példa erre, hogy már húsz éve is csinált menyasszonyi ruhát, de csak olyat, amit jó minőségben tudott kiadni a kezei közül. A kihívásokat mindig szerette: addig próbálkozott, amíg valami nem sikerült. Az évek során megszerzett tudás birtokában törekszik a precíz kivitelezésre, a joggal elvárt minőségben.

– Már az elején el kellett döntenünk, hogy a tömegtermelés felé megyünk-e el: olcsón, kevés haszonnal gyártunk ruhákat nagy mennyiségben, vagy az egyedi, minőségi, aprólékosabb munkával járó és magasabb árfekvésű darabokat célozzuk meg. Mindig tudtam magamról, hogy nem az én utam, hogy határidőre egyforma ruhákat varrjak. Szeretem, ha mindegyik darab más, egyedi, különleges, így e szerint haladtunk. Egyszemélyes manufaktúrának indult az üzlet, egy idő után aztán segítséget kellett kerestem, ami nem könnyű ebben a szakmában. A Gondviselésnek tudom be, hogy épp a szalagavatós munkák közepén jártam, amikor szó szerint bekopogott valaki az ajtón, aki azóta a munkatársam – vele a férfiruhák készítését is elkezdtük. A pandémia időszaka megint változást hozott: utolértük magunkat és fejlődni is tudtunk. Mivel megrendelésre dolgoztunk, nem kellett feltétlenül nyitva tartanunk. A megelőző években egyre több menyasszony keresett meg bennünket – így a műhely mellett megüresedett üzlethelyiségben a bezárások ideje alatt kialakítottunk egy esküvőiruha-szalont. Ezzel a fókusz a hétköznapi ruhákról átterelődött az esküvői öltözetekre és kiegészítőkre: vőlegényöltönyökre, menyasszonyi, örömanya és koszorúslányruhákra, mindenre, ami az esküvőt körbeöleli. Hosszú ideje érlelődik, hogy újabb munkatársunk legyen, hogy minél több kész ruhával tudjunk szolgálni azoknak, akik ódzkodnak a varratástól, esetleg az utolsó pillanatban gondolnak a ruhabeszerzésre, vagy nincs fantáziájuk kigondolni, milyen alkalmi vagy hétköznapi ruhába bújnának. Ezek a hetek különösen izgalmasak: Budapesten is szalont nyitunk, ami lakásbutik jelleggel és más készlettel működik majd. Bővítjük a háttérországot, fejlődünk, de az a célunk, hogy emberközeliek maradjunk. A tömegtermelés továbbra sem a mi irányunk: maradunk az egyedi készítésben, legfeljebb kis szériás modellek jöhetnek szóba, amik szezonálisan változnak, mindig kis újítással, több méretben. Fontos az állandóság is: olyan darabokat készítünk, amik később is hordhatók, nem mennek ki a divatból. És nem a ruhásszekrénynek dolgozunk. Olyan ruhákat adunk ki a kezünkből, amelyeket hord is a tulajdonosuk.

A ruháknak igenis van lelkük, és történetük: Zsuzsa mindegyikhez kötődik. És nemcsak a ruhákhoz, hanem viselőikhez is. – Aki bejön hozzám, és varrat magának, azzal ki kell alakulnia a kölcsönös bizalomnak. A közös munkában, koprodukcióban a vendég egyénisége is nagyon fontos. Egy ruhát addig kell alakítani, amíg nem tökéletes, amíg a viselője nem elégedett. Nekem az jelenti a sikert, ha az elkészült darabot szívesen hordja és jó emlékkel távozik. Ha pedig viseli, akkor a ruhával együtt más minőséget képvisel. Amikor megdicsérik az összhatást egy társaságban, az plusz bónuszt jelent.

Zsuzsa szereti a letisztult, modern, egyszerű darabokat, amelyekben ugyanakkor van egy kis rafinéria. Többen mondták már neki, hogy felismerhető a stílusa. A férje, Czubor Ferenc szerint a ruhák kisugárzása különleges: ott van bennük a felesége talentuma, szenvedélye és a befektetett energia. Akit ünneplőbe öltöztet, annak az önbizalmának is jót tesz az igényes megjelenés kapcsán elhangzó elismerés.