Eltűnt vasi falvak nyomában jártunk

Attól függően, hogy hol húzzuk meg a tájegység határait, két-három tucat ma már nem létező falut is felsorolhatnánk. Van, amelyik nevét még halványan őrzi a nemzedékeken át tovább öröklődő emlékezet, s akad, amelyikről csupán okleveles adatok maradtak ránk. Annyi biztos, hogy a Kemenesalja településhálózata négy-öt évszázaddal ezelőtt jóval sűrűbb volt, mint most. Apró falvak sorakoztak itt, amelyek közül több csupán egy-egy nemzetség vagy nagycsalád lakóhelyét jelentette. 

A változás nem egyik napról a másikra következett be. A történészek egyszer talán majd lépésről lépésre haladva rekonstruálják, hogy mik voltak a kiváltó okok, hogyan és miért néptelenedtek el ezek a falvak. Annyi biztos, hogy nagy veszteséget okozott az 1532. év. A Bécs felé vonuló, de Kőszegnél megállított törökök ezen a tájon is áthaladtak. Még nagyobb csapást jelentett az 1683- as esztendő, akkor a török ismét Bécs felé tartott, s a hozzájuk csatlakozó tatár segédcsapatok ezt a tájat is végigpusztították. Mindegyik község sorsa más és más. Voltak falvak, amelyek lakóit lemészárolták, voltak, ahonnan az ott élők elmenekültek, vagy behúzódtak valamelyik nagyobb és erősebbnek vélt település oltalma alá. 

A kemenesaljaiak jelentős része a XVI. század végén, XVII. század elején a protestantizmust, azon belül pedig az evangélikus hitet választotta. Ehhez társult az is, hogy voltak falvak, ahol az ott élők többsége kisnemes volt. A kettő együtt sajátos tartást, különállást is jelentett, ami a vidék kultúrájában is megmutatkozott. Változásokkal, a falvak számának csökkenésével járt együtt a birtokstruktúra módosulása is. 

Úgy tűnik, a XVIII. században jelentősen megnőtt a főnemesi nagybirtokok aránya, a katolikus Nádasdyak, Erdődyek, majd a Gotthárd család szerzett itt területeket. Az elpusztult falvak már nem éledtek újjá, helyükön majorok alakultak. Így például Bekeny valaha önálló település volt, de a XIX. században már Egyházashetye földesurának, a Gotthárd családnak az egyik pusztája, ahol istálló és cselédház állt. Gyakorlatilag ugyanezt mondhatjuk el Eny faluról is, amelynek korábbi területe az 1700-as években már Kisköcskhöz és Izsákfához tartozott. 

Azt hihetnénk, hogy a gyengébb és szegényebb települések pusztultak el. A rendelkezésre álló adatok ezt a feltételezést nem támasztják alá. Több templomos hely is eltűnt. Az egyik ilyen a Jánosházához közeli Szentpéterfölde vagy Szentpéterháza. Az utóbbi elnevezés tulajdonképpen Szent Péter egyházát (templomát) jelenti, s valóban egy, az ezerhétszázas évek végén készült térképen is így szerepel: Ecclesia S. Petri. Jelentős hely volt, amelyet XIV. századi oklevelek is említenek. Később a pálosoknak kolostora is állt itt. A település talán már az 1600-as években megsemmisült, de a Szentpéteri dűlőnév ma is emlékeztet rá. 

A templom és a kolostor romjai még az 1700-as években is álltak, de száz évvel később már csak az alapfalakat említik. A helyszín a térképi adatok és légi felvételek alapján ma is azonosítható. A jánosházi temető közelében, a Rigó-hegyen kell keresnünk. (A „hegy” itt csak néhány méteres magaslatot jelent.) Kicsit más a sorsa a Szentpéterházához közeli és ma már szintén Jánosházához közeli Varsánynak. A történet itt jól nyomon követhető. 1192-ben már létezett, s birtokközpontnak számított. 

Szent Márton tiszteletére szentelt templomát – bár valószínűleg jóval korábbi lehet – 1337-ben említi először oklevél. 1549-ben a falu a Jánosházát is birtokló Choron család tulajdona lett. Az 1600-as évek legelején a varsányiak evangélikusok lettek, a templomában is lutheránus lelkész szolgált. Pusztulása, elnéptelenedése már az 1683-as török hadjárat előtt elkezdődött. 1661-ben már nem volt papja, s nem sokkal később már „puszta faluhelyként” szerepel a forrásokban. Az 1700-as évek elején a nagy múltú település erdeit kiirtották, és ahol valaha templom és házak álltak, szántóföldet alakítottak ki. A falura, templomára, lakóira a 8-as út melletti kereszt és tábla emlékeztet.