Tehetetlenség vagy a legtöbb, mi adható

Sokszor érezhetjük azt az életünkben, hogy annyira szeretnénk segíteni, de nem tudunk. Végesek ugyanis a lehetőségeink. Szeretnénk kevesebb fájdalmat, kevesebb könnycseppet és kevesebb szenvedést, de hiába próbálkozunk, mintha árral szemben úsznánk. Legalábbis olykor az a meggyőződésünk, hogy tehetetlenek vagyunk azzal szemben, ami ellen küzdünk. 

De mi van, ha ez távol áll attól, ami valójában történik? Nem egyszer csapjuk be magunkat, s torzítjuk el a tisztánlátásunkat azzal, hogy azt gondoljuk, kizárólag nagy horderejű dolgok képesek hatalmas változásokat elindítani. Ez azonban téves, hiszen mint már régóta tudjuk, kicsi a bors, de erős. Minden aprónak tűnő tettünk valójában gigászi erővel bír. Egy mosoly, egy kézszorítás, egy kedves gesztus, pár szívből jövő jó szó, ezek mind-mind gyógyírek a megkínzott, olykor szétdarabolt lélek számára. Ha lelkünk tükre szilánkosra törik, az üvegcserepeket összeragaszthatjuk. S a ragasztó e kicsinek ítélt, mégis óriási jelentőségű mozzanatokból, tettekből, érintésekből, gesztusokból áll. A tehetetlenség csak egy ítélet, ami nem valós, s nem igaz.