A Hajnalcsillag Néptáncegyüttes nemcsak egy tánccsoport, hanem egy nagy család

– Komoly léket kapott a hajónk Anikó halálával: a pandémia kellős közepén elveszítettük azt az embert, aki több mint 30 éve irányította az együttest. Utána leültünk a régi táncosokkal és a művelődési központ vezetőjével, és arra jutottunk: bármi is történt, biztosan Anikó is úgy akarná, hogy vigyük tovább a csoportot. Magam is amellett kardoskodtam, hogy folytassuk a munkát az ő szellemiségében. Ehhez kerestük meg azokat az embereket, akik vele dolgoztak, vagy éppen tőle tanulták meg az első lépéseket – mondja Dvorák László, és hozzáteszi: a megbeszélésen és az azóta tartó munkában is megmutatkozik, hogy az együttes több annál, minthogy néhány alkalommal összejönnek a héten, táncolnak, majd hazamennek. Sokkal inkább egy nagy család ők, figyelnek egymásra. Maga is rengeteg segítséget kapott a túléléshez a tragédia után.

Azt már Fekete-Pataki Edittel és Zsigmond Barbarával együtt osztják meg, hogy az újrakezdéskor felosztották egymás között a feladatokat. Jelenleg négy korosztályban dolgoznak: az óvodásokon kívül van egy kisiskolás és egy középiskolás-egyetemista báziscsapatuk, utóbbi most együtt próbála szeniorokkal. Az óvodás csoportot és a szeniorokat Edit vezeti, a kisiskolásokat Barbara, mindketten évtizedek óta az együttesben táncolnak. A báziscsapatot Tengelicsné Horváth Helga tanította, aki azóta megszülte a második gyermekét. A távollétében a középiskolás-egyetemista korosztállyal való foglalkozás is Barbarára hárult. Nemrég két nagy tudású, tapasztalt oktatót találtak: Szombathelyről Csollány Csaba és Horváth Győző segíti a munkájukat. A báziscsoporttal most két koreográfia készül: egy bukovinai és egy mátyusföldi. Jövőre beérnek a koreográfiák.

Szükség is van az állandó munkára. Év elejétől szereplések, fellépések tarkították az együttes életét: farsangi táncházat tartottak, aztán jött a farsangfarka téltemetéssel: egy népszokást elevenítettek fel és vittek színre a főtéren. Újra neveztek a Művészeti Szemlén két csoporttal – a báziscsoport a somogyi tánccal kiemelt arany minősítést érdemelt; a kicsik ezüstöt. Részt vettek az Ifjúsági Néptáncfesztiválon is a szenior csoporttal kiegészülve – a somogyi koreográfia ott is sikert aratott. Ezt követően jött a Szent György nap: a Jurisics téren táncoltak a hajtások bemutatásának ünnepségén. Szerepeltek a májusfaállításon, majd a -kitáncoláson is, gyermeknapi táncházat tartottak. A Trianoni megemlékezésen hagyományosan ők adták a műsort. Lassan készülnek az Ostromnapokra, majd a szüreti felvonulásra, az Orsolya-napra, és az idén újra tervezik feleleveníteni táncukkal a karácsonyi ünnepkört.

Fontosnak érzik megemlíteni, hogy 2017 óta sikerrel pályáznak a Csoóri Sándor Alaphoz a néptáncos és a táncházas altémában. (A Csoóri Sándor Program a népi kultúra területén, közösségteremtő műfajokban működő – Magyarországon a hazai és nemzetiségi, határainkon túl pedig a magyar néptáncos, népzenei és népdalköri – szervezeteket, közösségeket támogatja.) A programon keresztül tudtak oktatókra, zenekarokra/élő népzenei szolgáltatásokra pályázni, anyagi forráshoz jutni eszközök beszerzésére és viselet készítésére. Az önkormányzat és a művelődési központ segítsége is jelentős, az is, hogy saját teremben próbálhatnak.

Büszkén mutatják frissen készült roll-upjukat: a reklámeszközön a feliratok – barátság, mosoly, közösség – őket jellemzik. Néptáncosnak lenni életforma. A közösséghez tartozás az egymásra figyelést adja, örömöt, szeretetet, összetartozás-érzést és összekacsintást. Várják a soraikba azokat, akik mindezt megtapasztalnák: lányokat, fiúkat, fiatalokat és felnőtteket is Kőszegről és a környékéről.

Közben Horváth Júlia érkezik a próbára, aki felnőttként kezdte a táncot, nemrég néptánc-csoportvezető tanúsítványt szerzett. – Az utolsó tánc, amit Anikó néni nekünk, öregeknek tanított, a Magyarbődi karikázó volt. Az együttesben mi is olyanok vagyunk, mint a karikázóban a lányok: összekapaszkodunk, ha örülünk és akkor is, ha nehéz valami. Ha örülünk, sokszorozódik az öröm. Ha fáj valami, szétosztjuk a fájdalmat, és kicsit cipelik a többiek is. Hordozzuk egymást. Egy dolog számít: amikor felhúzzuk a cipőt, mindenkinek alkalmazkodnia kell a másikhoz, hogy valami megszülethessen.