vaol.hu podcast

2023.07.29. 19:53

Közhírré tétetik: Vasi falvak értékei a szombathelyi kirakatban  - hallgassa meg!

Értékekről, közösségekről, hagyományokról, gasztronómiáról és a turisztikai lehetőségekről is szól a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Vármegyei Igazgatóságának rendhagyó szabadtéri kiállítása, amit pénteken másodízben nyitottak meg.

Tömböly Ágnes

Fotó: Unger Tamás

Szombathely központjában az MNL Vas Vármegyei Levéltárának kirakatai adnak helyet a Közhírré tétetik című ötletes kezdeményezésnek. Azt mondják, Éles Krisztina, a Nemzeti Művelődési Intézet vasi igazgatója amikor kinézett az ablakon, meglátta az üresen álló kirakatok kínálta lehetőséget, így született az értékkirakat ötlete. Hogyan töltik azt meg tartalommal, hogyan lehet a szombathelyi Belsikátornál lévő kirakatokba bekerülni? - ezt is megtudhatja, ha meghallgatja podcastunkat. 

Kevés pénzből is lehet csodát tenni - ez is kiderül beszélgetésünkből, mint ahogy az is: sajnos kevés lehetőséget kapnak a vasi falvak arra, hogy a megyeszékhelyen bemutatkozhassanak. Augusztus végéig Káld értéktárát, hagyományait ismerheti meg a közönség, szeptembertől pedig a jákiak "foglalhatják el" a belvárosi vitrineket

Hallgassa meg Éles Krisztinával, a Nemzeti Művelődési Intézet Vas Vármegyei Igazgatóságának igazgatójával készített teljes beszélgetésünket itt!

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában