Jutalom sem maradt el

2023.07.28. 16:08

Lepsényből érkezett a 300 ezredik vendég Bükfürdőre, nagy meglepetés érte a családot

Május 15-én az idei 150 ezredik, pénteken pedig már a 300 ezredik vendéget köszöntötték Bükfürdőn. A lepsényi Muskovits család jutalma, az oklevél mellett, egy családi fürdőbérlet volt.

Horváth László

Forrás: VN

Nagy meglepetés érte pénteken reggel az éppen a belépésre váró Muskovits családot, amikor Cziráki László a gyógyfürdő vezérigazgatója odalépett hozzájuk. Ők lettek a fürdő 300 ezredik vendége.   

Megtudtuk, a szerencsés család a Fejér vármegyei Lepsényből érkezett, és az egyik közeli hotelben szálltak meg. Bükfürdőn először négy évvel ezelőtt voltak, azóta mindig csak a téli időszakban pihentek itt. Az első büki nyaralásuk nem is kezdődhetett volna jobban. Jutalmuk az oklevél mellett egy családi fürdőbelépő volt.

- Az idei 150 ezredik vendégünket május 15-én köszöntöttük, július végére terveztük elérni a bűvös 300 ezres számot – fogalmazott Cziráki László a Gyógyfürdő vezérigazgatója. – Bükfürdőn továbbra is optimisták vagyunk. A célunk az, hogy idén 600 ezren látogassanak el hozzánk. Ez a tavalyi adatokhoz képest tíz százalékos növekedést jelentene. Az elmúlt időszak fejlesztései, a főszezonig tartó, tervszerű előkészítő munkák most kezdenek beérni. Reméljük, jövőre a teljes vendéglétszám meghaladja a negyvenmilliót. A hatalmas szám is azt bizonyítja, hogy Európa egyik legismertebb és az ország egyik legkedveltebb gyógyfürdője Bükfürdő. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában