Találkozó

2023.07.29. 19:36

Olasz bringák a Vas vármegyei Olaszfán

Ma egy gyönyörű olasz vintage bringa összejövetel volt Olaszfán 60 km-es tekeréssel - - tudjuk meg Umberto Conti Facebook-bejegyzéséből és fotóiból. Fekete Róbert, a Szívügyünk Olaszfa Egyesület elnöke szerkesztségünkbe eljuttatott sajtóközleményéből pedig kiderül, hogy ez egy országos találkozó volt.

Vaol.hu

Forrás: Umbi Conti

Amint írja, az EROICA versenyeken való részvétel adta az ötletet és az inspirációt a főszervező Bóna Lászlónak, hogy egy kerékpáros találkozó keretében megmutathassák Olaszfa, a Vasi-Hegyhát és a Zalai-dombság rejtett kincseit a – főként – olasz műhelyekből kikerülő veterán kerékpárok tulajdonosainak, a kerékpározó társadalom elkötelezett tagjainak. A találkozó a táj szépségének megismerésén túl gasztro-élményeket is tartogatott a résztvevők számára. Az idei, első versenyt/találkozót „Matuz Mester emlékére” rendezték. 

Bóna László ötletgazda gondolatai szerint Olaszfa az idelátogató vendégek és az itt élő olasz emberek szerint is a Magyar Toszkána. Dimbes-dombos útjai hívogatják a kerékpározókat. Itt található Magyarország első Kneipp Vizesháza. 

Forrás: Umbi Conti 

 - Gyerekkorom óta ismerem ezeket a neveket: Campagnolo, Columbus, Bianchi, édesapámtól hallottam, hiszen az 50/60-as években amatőr bringás volt. Ezeket az acél kerékpárokat valamelyik olasz városban, faluban, kisebb-nagyobb családi műhelyben kézzel készítették, nem ritkán méretre szabva. Ma már sajnos ez a múlté – fogalmazta meg a sajtóközleményben. - Pár éve az első Eroica találkozón az egyik emelkedő előtt egy család a kapujuk előtt ajánlgatta a vizet, bort, gyümölcsöt. Jólesően ittam a helyi Chiantit. Megkérdezték, “Honnan jöttem?”, mondtam Kanadából!”. “Hogy tetszik az Eroica?”, “Nagyon remek!”, “Akkor vidd magaddal és ne hagyd kialudni az Eroica tüzét!” Pontosan ezért határoztam úgy, hogy valami hasonlót szeretnék itt Olaszfán megvalósítani. Én egy kicsit új vagyok itthon Magyarországon, de szerencsére sokan vannak, akik ismerősek a biciklis berkekben. Ezért gondoltam, ha valaki, akkor Matuz mester egy jó indulási pont lenne, hogy minél többen halljanak a tervemről és remélhetőleg le is jöjjenek Olaszfára. Sajnálattal értesültem feleségétől, Etelkától, hogy Matuz Zsolt lassan két éve nincs köztünk. Ő, mint versenybringás az FTC-ben valószínű valamikor olasz bringán is pedálozott. Mint sok más versenyző, ő is maradt a bringák körül. Matuz mester elsők között volt, aki fóti boltjában MTB bringákat kezdett árulni. Saját csapatával MTB és országúti versenyeken remek eredményeket ért el. Matuz mester bringás műhelye híressé vált a magyar bringások körében. Három évvel ezelőtt én is őt kértem meg, hogy építsen nekem egy bringát. Ez a Pinarello itt is van! Szerintem, akik most itt vannak, ha nem is személyesen, de névről biztosan hallottak róla. Legyen ez a 68 km-es pedálozás az ő emlékére. 

Ez nem Eroica, ez egy kis hasonló érdeklődésű csapat, amelynek tagjai azzal a céllal gyűltek össze, hogy jó hangulatban töltsék el ezt a júliusi szombatot, bringázás után jóízűen egyenek, beszélgessenek és gyönyörködjenek a régi műhelyek darabjaiban. A szervezők pedig remélik, hogy a veterán bringázás tüze nem alszik ki és jövőre is összejönnek itt, Olaszfán.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában