2023.07.14. 11:30
Szúnyoginvázió Vasban? Kevés vízben egy hét alatt több száz lárva kifejlődhet – A földi gyérítést a katasztrófavédők végzik
Légi szúnyoggyérítést szervezett Hegyfalu önkormányzata, a kezdeményezéshez további kilenc környező település csatlakozott. Közben a katasztrófavédelem munkatársai földi úton vették fel a harcot a vérszívók ellen. A vas vármegyei tiszti főorvos többek között arról beszélt lapunknak: mit tehet a lakosság a megelőzés érdekében.

Légi szúnyoggyérítés – szükség lehet erre is
Forrás: Szendi Péter
– Nem lehet kint megmaradni, annyi a szúnyog – osztotta meg a hírt lapunkkal Bartók Tibor, Hegyfalu polgármestere néhány héttel ezelőtt. Addigra már az ügy élére állva, bevonva a környező településeket, megszervezte a légi szúnyoggyérítést. Aztán úgy tűnt, az mégis elmarad, mert a katasztrófavédelem időközben jelezte: érkezik és földi úton gyéríti a szúnyogokat. De kisvártatva ismét telefont kaptunk: mivel ez az akció nem bizonyult kellően eredményesnek, úgy döntöttek: saját erőből (ahogy tervezték) megejtik a légi szúnyoggyérítést. Tíz település csatlakozott a kezdeményezéshez, köztük Bük városa, amely maga is tervezte ugyanezt, de így közösen kedvezőbb árajánlatot kaptak.
Bartók Tibor azt mondja: 2018-ban volt példa hasonlóra. Azóta nem találkoztak ennyi szúnyoggal. Kétségtelen, a nyár kellemetlen velejárói a szúnyogok. Hazánkban több mint félszáz csípőfaj honos. Ezeknek egy kis csoportja az, amelyik kedveli az emberi vért is – tudtuk meg dr. Wächter Walter Vas vármegyei tiszti főorvostól. A szakember elmondta: a szúnyoglárvák a vízben fejlődnek, növekednek, bebábozódnak és ezekből kelnek ki a szúnyogok. A megtermékenyített nőstény a tojásait a víz felszínére, víz közelébe helyezi. Jelentősen több tojást tudnak lerakni, ha vért szívnak. A különböző fajok különböző élőhelyeken fordulnak elő: vannak, amelyek folyók árterében, mocsaras-lápos területen szaporodnak, és vannak, amelyek a faodvakban, sziklahasadékokban összegyűlő vízben élnek. Ezeknek tud otthont adni a vízgyűjtő hordókban, virágcserepek alatt, szétszórt hulladékban összegyűlő esővíz is. Nyári hőmérséklet mellett akár egy hét alatt kifejlődhetnek a szúnyoglárvák – egy pohárnyi vízben akár több száz is.
A szakember szólt arról is, hogy az elmúlt két évtizedben több olyan szúnyogfaj is megjelent Európában, amely korábban nem fordult elő. Ezek többnyire a trópusi területeken élnek, de az éghajlat melegedésével mindig északabbra tudnak húzódni, a megnövekedett tömeg- és áruforgalom is könnyítette a terjedésüket, továbbá a városi környezet is kedvez a szaporodásuknak. A közegészségügyi szakemberek 2014 óta célzottan vizsgálják ezeknek a behurcolt szúnyogfajoknak az elterjedését. Ezek közül három meghatározó: ázsiai bozótszúnyog, koreai szúnyog, ázsiai tigrisszúnyog. Ezek képesek lehetnek kórokozók terjesztésére is, de ez nem jellemző. A lakosság is közreműködhet a szúnyogokkal kapcsolatos kutatásokban (szunyogmonitor.hu).
A földi szúnyogirtást a katasztrófavédelem koordinálja. A légi szúnyogirtás az országos tiszti főorvos engedélyével valósítható meg. Az önkormányzatok rendelhetik meg a szolgáltatást – arra érdemes figyelni, hogy minimum hat nap elteljen a kétféle módszer alkalmazása között. – Magánemberként is tehetünk a szúnyogok szaporodása ellen – hívta fel a figyelmet a tiszti főorvos. Otthonunkban szüntessük meg azokat a vízgyűjtőket, amelyek a szúnyogok szaporodását segítik: az udvaron tárolt vödröket, kannákat, talicskákat lehetőleg úgy fordítsuk, hogy ne gyűljön össze bennük az esővíz.
Az állatok itatójában a vizet ne csak utántöltsük, rendszeresen cseréljük frissre, az esővízgyűjtő hordót fedjük le sűrű hálóval, tartsuk karban az ereszcsatornákat, vízelvezető árkokat. Ezúttal fokozottan igaz: sok kicsi sokra megy.