Arat, őröl, süt - Bodorics Pál kemencéjében egyszerre akár 33 kenyér is elfér

Messziről indítunk, de a végén hamar megérkeztünk az államalapításhoz, az új kenyér ünnepéhez. Bodorics Pál négy évtizede foglalkozik a gabonatermesztéssel, arra ő sem nagyon emlékszik, hogy augusztus 20-a előtti napon arattak volna. Idén ez történt. Igaz, most nem is az agrárpiaci körkép, termelési riport emiatt érkeztünk Chernelházadamonyára, hanem azért, hogy megismerhessük a mezőgazdaságon túli „birodalmát”. 

- Gyerekkori „becsipődés” lehet talán, hogy már két évtizede saját kenyeret sütünk – idézte fel a kezdeteket Bodorics Pál, aki saját maga termelte búzájából, a saját malmában megőrölt lisztet Palisztnek nevezte el. – Átalános iskolás koromban, még bőven a TSZ időkben, szerdai napokon szedték össze a szövetkezeti dolgozóktól a házuk elé kitett búzát. Lovas kocsival vitték a malomba, majd mindenki visszakapta a lisztjét. Édesanyám 1978-ig otthon sütötte a kenyeret. Ebben az időben kezdtek el a falusi asszonyok munkaviszonyban dolgozni, a legtöbb helyen megszűnt a házi kenyérsütés. Matorczai Laci bácsi, akit pék Laci bácsinak hívtunk, még évekig sütötte a kenyeret a háziasszonyok által gyúrt tésztából. Akkoriban dagasztást már nem vállalt, de hetente kétszer befűtötte a kemencéjét.  

Bodorics Pál azt mondja, a szülői házukban a kencés részt 1982-ben alakították át. Ahogy fogalmaz, a mai tudásával biztosan nem bontották volna le konyhában lévő kemencét.  

Az első saját kemencéjét 2006-ban, a cég chernelházadamonyai telephelyén építették. – Aztán, amikor bent a faluban építkeztünk, az volt az elsődleges szándékom, hogy a teraszon legyen egy kemence – teszi hozzá. - Egy-kettő kenyérnek nem szoktunk befűteni. Átlában úgy sütünk, hogy először anyagedényben elkészítjük a húsféléket, a levest, végezetül pedig a kenyeret. Egyszer kipróbáltunk egyszerre harminchárom cipó is belefér. 

- Amennyire lehet, a hagyományos falusi módon elkészített termékeket helyezem előtérbe, a családommal is ezeket fogyasztjuk – tűnődik el. – Tizenöt évvel ezelőtt karácsonyi ajándékba kaptam egy salzburgi bükkfa malmot. A búzát megőrölte, de a lisztet kézzel kellett szitálni. A szerkezet kis teljesítményű volt, fél kilogramm búza után annyira felmelegedett, hogy meg kellett állunk. Ekkora mennyiség nekem azonban kevés volt. Elkezdtem kutakodni a magyar és a külföldi gyártók ajánlatai között. A mostani malomba elég felönteni a búzát, aztán alul kijön a finom-, a rétesliszt, a búzadara, végül pedig a búzatöret. A lisztjeinket nem forgalmazzuk, azt saját magunk használjuk fel. Igaz, néha adunk a kollégáknak, a barátoknak, de többször ajánlottunk el lisztet a közösségi sütésekre is.  

- A frissen sült kenyér illata semmi máshoz nem hasonítható – folytatja. – Az ember akkor igazán elégedett, ha az utolsó szeletig elfogy a kenyér. Legtöbbször ez szokott lenni (nevet). A házikenyér a kovászon, a liszten, a vízen és a són kívül mást nem tartalmaz. Eleink több száz éven keresztül kikísérleteznék. A tészta előállításánál a dagasztógép hasznos társam, de ha úgy adódik akkor két, három kilogramm lisztből készült masszát kézzel is ledagasztok. A jó kenyérben bent van a szeretet és az izzadtság. 

- Augusztus 20-ára, az államalapításra, az új kenyérre emlékezve megsütjük a saját ünnepi kenyerünket – teszi hozzá Bodorics Pál. – Ez a nap nekünk, a mezőgazdaságban dolgozóknak egy másik szempontból is fontos dátum. Ekkortól lassan ráfordulunk az őszre, készülünk a vetésre. Előszőr, még augusztusban a repce kerül a földbe, szeptemberben az árpa, és októberben a búza. Hogy aztán jövő nyáron ismét arathassunk, majd megsüthessük a kenyerünket …