Az út a cél – ez a jelmondatuk - Balogunyomból Lourdes-ba zarándokolt kerékpáron Mohos Géza és Király Bernadett

Két hete érkeztek haza. Még erős és friss az élmény, jó pár hónapig biztosan az út hatása alatt lesznek, mondják, és azóta is szívesen ülnek biciklire. A mások számára talán őrültnek tűnő ötlet – több mint 2 ezer kilométert tekerni – egy zarándoksorozat része és Géza ötlete volt. – Ha magunk elé képzeljük a térképet, Balogunyomtól délre helyezkedik el Zágráb mellett Maria Bistrica, észak felé Czestochowa. Újabb nagy nekifutás volt keleti irányban Csíksomlyó: „otthonról hazatekertünk” 1050 kilométert. A kereszt negyedik szára nyugat felé, Lourdes-ra, az ottani Mária-kegyhelyre mutatott. Amikor először megláttam a távolságot kilométerben, gondolkodóba estem, de bíztam Isten segedelmében. Lélekben, de fizikailag is fel kellett készülnie a házaspárnak. – Éjszakákon keresztül terveztem az utat fejben. A szállások megszervezése is nagy feladat volt, amiben a szalézi testvérek sokat segítettek. Az útba eső nyelvekkel is foglalkoztam, hogy meg tudjuk értetni magunkat, és sportoltunk is – foglalja össze Géza. 

A felesége spinningre és tornára jár évek óta, és ahogy az idő engedi, hétvégén biciklire pattannak. Ezek alapján napi 100 kilométert megtenni reális elképzelésnek bizonyult. Milyen hátráltató tényezőkkel lehetett számolni? Mint kiderült, a defektjavításhoz Géza továbbképzést kért egy jó barátjától. Ő végül „megúszta”: kevláros defektvédelemmel ellátott külső gumija jól viseli a viszontagságokat. Bernadett viszont kettővel is megküzdött. Az időjárás viszontagságain túl – eső, ellenszél – más akadályra nem számítottak, mondván, mindig azt a hegyet kell megmászni, ami előttük van. A balogunyomi templom elől indultak július 1-jén Zakó Jenő atya úti áldásával. Napi átlag 96,6 kilométert mentek, mindig az adott terepviszonyoktól függően. Az Őrségen keresztül Szlovénia felé tekertek, az volt a leghegyesebb terep. Celje, Ljubljana után, átlépve az olasz határt Trieszt következett, majd begurultak a Pó-síkságra. Gyönyörű városokat láttak, pihenőnapot is beiktatva. 

Milánótól dél felé vették az irányt, le Genováig a tengerpartra. Utána az olasz és a francia Riviérán haladtak végig San Remót, Nizzát, Cannes-t érintve, úgy érték el a Földközi-tengernek azt a csücskét, ahonnan elkanyarodott az útjuk a Pireneusok felé. Carcassonne-on keresztül értek fel a hegyekbe és érkeztek meg Lourdes-ba. A leg-pillanatokról elsőként Bernadett mesélt. – A legfelemelőbb az volt, amikor beérkeztünk Lourdes-ba, és még aznap visszamentünk a barlanghoz. Maga az út tökéletes kikapcsolódás volt. Hátrahagyva mindent a gondolatainkba merülhettünk és csak az volt a feladatunk, hogy reggeltől estig eljussunk az adott célállomásig, közben gyönyörködjünk a tájban. A legnehezebb a 140 kilométeres nap közepe volt, amikor ráébredtem, hogy sokkal többet és többször kell ennem, mint hittem. Gézának jó élmény volt, amikor „kis kódorgás” után megtalálták a helyes utat, és tudták, hogy már jó felé mennek. 

– Nekem a nap fénypontja mindig a beérkezés volt, a frissítő zuhany, a vacsora, a kószálás az aktuális helyen, és hogy nemzetiségtől, országtól, vallástól függetlenül mindenhol kedvesen fogadtak bennünket. Több mint 2100 kilométert teljesítve a jelmondatukat emelik ki: az út a cél. – Ha visszanézünk régi korokra, ott egy-másfél évig zarándokoltak az emberek a búcsújáró helyekre, közben volt idejük gondolkodni a világ dolgain. Ma népszerű a vallási turizmus, de repülővel, busszal utaznak az emberek. Mi kicsit visszamentünk az időben, és önmagunknak adtunk esélyt arra, hogy kiszakadjunk a mindennapokból. És hosszú még a bakancslista. A legközelebbi helyszín a horvátországi Vukovár lesz. A Balogunyomi Kerékpáros Egyesülettel pedig az a céljuk, hogy minden évben eljussanak egy gyönyörű magyar tájra.