Csend és hódbukfenc: így éltük át a vészhelyzetet

Egy asszony nejlonszatyrot és kisebb sporttáskát cipelt. Csak a legszükségesebbek – mondta olyan halkan, hogy alig lehet érteni. Görnyedve sétált át a patak uralta utcán, mintegy megadva magát keserves helyzetének. Felülről is víz, alulról is víz. Bálint László, a „csónakos” nem először kényszerült arra, hogy vízi járművel járja be a csákánydoroszlói Dózsaligetet. Nem hálás feladat ez, de menni kell, csinálni kell. Egyfelől nyugalom, másfelől riadalom. Furcsa kettősség ez. Kollégánk, Szendi Péter szállt be mellé „dokumentálni”. Rutinos fotóriporter, aki képben írja le a természet, ezúttal a víz erejét, és megmutatja azt is, milyen esendő az ember. A Rába is felfedte másik arcát: nem azt, amikor önfeledten – nagyokat röhögve – úsztunk le „rajta” a döngölttől a Bárkáig, hanem a haragosabbat, ami jelzi: azért a víz az úr. Az üdülősor házainak ablakán kíméletlenül ömlött be a víz, a tulajok nemrég újították fel a fürdőszobát, most ez is odalett. Egy másik nyaraló udvarán méretes kosárpalánk, ez is félig meghajolt a víz nagysága előtt. 

És a Bárka – az édes Bárka – vízben állt megint, mint 2009-ben, csak éppen a teteje látszott ki belőle. A régi hídnál – ami Körmend városába érve éppen szinte a Batthyány-kastélyba ütközik – tűzoltók küzdöttek egy öles fával, öcsém is köztük szolgál, ment és véd. A parton több százan összegyűltek, ez már látványosság, sőt a katasztrófaturizmus maga. Házunk a hídtól pár lépésnyire magasan áll, mi biztonságban vagyunk – vigasztaltuk egymást az utcabeliekkel. A szembeszomszéd nem ilyen szerencsés, vasárnap már biztos a nappalijában folyt a víz. A lakóházaktól pár lépésnyire egy hód úszkált boldogan, esküszöm, talán még bukfencezett is. A terménynek vége, nem lesz se paradicsom, se paprika, pedig annyit dolgoztak vele. Ettől egy asszony szinte sírva fakadt. Naponta láttam a Mézga-kertekbe biciklizni, a kis veteménybe, ami számára az élet volt maga. Most elvitte a víz.