Öreg Járművek Klubja Egyesület

2023.09.03. 11:41

Ezeröcsi és társai Őriszentpéteren - Hatodik alkalommal szerveztek oldtimer találkozót - fotók

Hatodik alkalommal szervezett jármű találkozót az Öreg Járművek Klubja Egyesület Őriszentpéter központjában.

Tóth Judit

Fotó: Szendi Péter

Több mint hatszázan regisztráltak a nemzetközi eseményre. A jármű tulajdonosok a nagy gonddal karbantartott, oldtimernek minősített autócsodák mellett traktorokat, motorokat, sőt szolgálati gépjárműveket is felsorakoztattak a találkozón. A legtöbb járművet egy "beülés" erejéig ki lehetett próbálni, de voltak olyan autók is, amelyekre igaz volt a mondás, miszerint: mindent a szemnek, semmit a kéznek. 

Kuriózumként említhető egy 70 éves, tehát 1953-ban, Angliában gyártott, 24 lóerős fekete Ford, amely méltóságteljes külsejével igencsak felhívta magára a figyelmet. A szocialista időszakból is kaphattak ízelítőt a látogatók: a Trabantok, Skodák, Daciak, Polskik sem hiányoztak a találkozóról, és persze volt 1200-as Zsiga és "ezeröcsi" néven becézett VAZ 2101-es és a VAZ 2103-as Lada is, nem is egy, ez az autó közel két évtizeden keresztül volt a legkedveltebb autó Magyarországon.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában