2023.09.07. 13:28
Összefogtak: lefestették a Nyitra utcai iskola kerítését
Közösségi összefogásnak köszönhetően megszépült a Nyitra Utcai Általános Iskola utcafronti kerítése. A szervezők ígérik: kezdeményezésüknek lesz folytatása.

Forrás: VN
Számos civil programot indított az elmúlt években a keleti városrészért egyesület: a közösségi programok mellett legutóbb a Zanati úti felüljárónál ültettek virágokat, hogy szebbé varázsolják a környéket, múlt szombaton pedig a környék általános iskolájánál sürgölődtek.

- Mintegy huszonöten kapcsolódtak az akciónkhoz: a Nyitra Utcai Általános Iskola utcafronti kerítését nyolcvan méteres szakaszon festettük át. Civilek és a szülői munkaközösség tagjai is kivették részüket a munkából. Az iskola igazgatója, dr. Kalocsainé Magyar Éva is ecsetet ragadott és segített. Szombaton felhasználtuk azt a festékmennyiséget, amit vállalkozói felajánlás során kaptunk – tudtuk meg Németh Krisztiántól, aki ezúttal is köszönetet mondott dr. Horváth Bianka ügyvezető igazgatónak. Az egyesületi elnök szerint mindig örömteli látni, ahogy egy-egy felhívásukra megmozdulnak a családok, környéken élők, most is sokan gyermekükkel közösen vettek részt az akcióban.
Németh Krisztián hangsúlyozta: szeretnék folytatni a megkezdett munkát, és az iskola körül teljes hosszában lefestenék a kerítést.