Minden új élményből szép emlék lesz - Oláh János Johnny Szombathelyről indult el meghódítani a világot- fotók

Oláh János, de a legtöbben úgy ismerik: Johnny. Ez nem valamiféle urizálás, hanem becenév, amit tizennyolc éves korában akasztott rá Salzburgban akkori főnöke, aki a Jánost nem igazán tudta kimondani, a német nyelvterületen használt Johann pedig többszörösen is foglalt volt. Így lett egyszerűen, angolosan, hirtelenjében: Johnny – aki nagy név az idegenforgalmi szakmában. Az út – ami a máig vezetett – nem volt könnyű, sok volt benne a váratlan kaland, a fordulat. – Mindig orvos vagy biológia–földrajz szakos tanár akartam lenni, de az élet úgy hozta, hogy Szombathelyen, az Orlay vendéglátóipari iskolában végeztem. Az első diák voltam, aki a „nagy Nyugaton”, Ausztriában tölthette nyári szakmai gyakorlatát, alakítva ezzel az intézmény külföldi testvériskolai kapcsolatait. Amúgy gyerekkoromtól kezdve nagyon szerettem utazni. Akkoriban még szocializmus volt, a világ nem volt nyitott a magyar állampolgárok számára. Szerencsém volt, a szüleim a MÁVnál dolgoztak, így a környező országokba el-elutazgattunk. 

Tizennégy éves voltam, amikor először egyedül vonatoztam el Erdélybe, a Balt Orient Expresszel – kezd bele történetébe Johnny, aki valójában minden energiáját az utazásokba fekteti. Ha utazhat, elképesztő módon felszívja magát. Nemcsak a tömegturizmus érdekli, szeret belemélyedni az adott ország gasztronómiájába, kultúrájába, emberi kapcsolataiba. Eddig több mint ötven országban járt a világban, élményeiről lazán és sokat tud beszélni. Életének meghatározó fejezete 2002-ben kezdődött, akkor harmincéves volt. Abban az évben ellátogatott az Utazás Kiállításra, ahol felfigyelt az egyik kedvenc irodájának kiírására: „Tanulj és dolgozz Ausztráliában!” Novemberben már kint volt a kenguruk országában. Tanulóvízummal angolt tanult, előbb általános nyelvtanfolyamon, majd egy cambridge-i kurzuson, mellette a vendéglátásban dolgozott kiegészítésként. Ezután belevágott egy idegenforgalmi képzésbe, nappali tagozaton szerzett felsőfokú képesítést. Az iskolában nagyon megszerették, marasztalták is, legyen tanársegéd, de nemet mondott, mert a szabadabb életet szereti. 

– Egy magyar étteremben és egy catering cégnél dolgoztam Sydneyben, mellette partikat rendeztem tehetős embereknek. Munkáimból tudtam fedezni a megélhetést, sőt még utazásokra is költhettem. Ausztrália nagyon messze van, akinek pénze van rá, az sem biztos, hogy bevállalja. Én szerencsés vagyok: bejártam majdnem az egész kontinenst, sőt a környező szigetvilágot is. Voltam Új-Zélandon, Francia Polinézia egzotikus szigetein, Fidzsin, Új-Kaledóniában, hogy csak néhány különlegességet említsek – mondja Johnny, aki anno évente legalább egyszer hazalátogatott Magyarországra. Egyszer éppen karácsonyra jött volna haza ingyenjegyével, mivelhogy törzsutas volt az egyik légitársaságnál. Az utazás egyik feltétele az volt, hogy két hétig Szingapúrban kellett maradnia, hogy folytathassa útját Európa felé. Mivel korábban járt már ott, átruccant a szomszédos Vietnamba, lesz, ami lesz alapon. Spontán döntött, éjszaka lefoglalta a repülőjegyét, de e-mailt kapott, hogy Vietnam vízumköteles ország. Hajnalban indult a gépe, szerencséje volt, mert anno akkor vezették be az eVisitor vizát, amit elektronikusan kellett igényelni. 

Hajnalra meg is jött a dokumentum, de annyira friss volt, hogy a hatóságok se ismerték, és csak hosszas vizsgálódás után engedték felszállni a repülőre. Ha már ott volt, Kambodzsát sem hagyta ki, ez bakancslistás hely volt, a világörökség részét képező Angkor romjaival. Johnny minden földrészen járt már, kivéve Dél-Amerikát, szíve vágya, hogy oda is eljusson. Tíz éve alapított saját utazási irodát Ausztráliában. Melyik a kedvenc országa? – Erre nehéz válaszolni – mondja a világutazó –, egyes országoknak a kultúrája tetszik, másoknak a természeti környezete vagy az emberi oldala. Ausztrália a szíve csücske, talán ma is ott lenne, ha a koronavírus miatt nem ragad itthon. 

Vallja, hogy véletlenek nincsenek. 2020 februárjában jött haza, utána már nem tudott visszautazni. Johnnynak Hawaii egzotikus szigete is nagyon tetszett, talán azért, mert nagyon hasonlít Ausztrália trópusi részéhez. Másik kedvence Bali, spirituális hely, ahonnan szintén nehéz volt eljönnie. Járt ott, ahol az Ízek, imák, szerelmek című filmet forgatták Julia Robertsszel. Szintén izgalmas volt a Csendes-óceán délnyugati részén Vanuatu, ott körülbelül hatvan éve még kannibalizmus volt. Fidzsi a Kék lagúna és a Számkivetett című filmek miatt is ismert, és nagyon szép hely, ahol a közösség életét is megismerhették, többek között a többek között lakásként szolgáló pálmakunyhókba is benézhettek. 

– Egyszerűség van, az emberek egy rongyszőnyegen hajtják álomra a fejüket, de nagyon boldogok lelki értelemben. Nincs internet, nincs tévé, gyakorlatilag nincs semmi, de ragyog a szemük és a mosolyuk. Olyan, mintha az ember visszautazna a történelemben, a férfiak vadászni járnak, az asszonyok háztáji munkát végeznek, például a kókuszdió külső felén pépesítik a banánt – meséli. A meglepetések országa Johnny számára Dél-Korea volt, Puszanban, a második legnagyobb városban járt, ahol rengeteg a felhőkarcoló és makulátlan a tisztaság. Régebben a legerősebb megvesztegetési szokásokat Vietnamban tapasztalta, ott néha fényképezni is csak úgy tudott, ha fizettet érte. Európában Olaszország és Spanyolország a kedvence, de külön Rómát is imádja, azt mondja, nem lehet megunni. A görög emberek a vendégszeretetükkel lopták be magukat Johnny szívébe. Olaszország a „number one” a gasztronómia szempontjából, de a dél-kelet-ázsiai konyhák közül a thai és a japán is nyerő számára. 

Utazni repülővel szeret a legjobban, annak ellenére, hogy kétszer is volt nagyon rossz élménye. Egyszer éppen Róma felett, egy másik alkalommal pedig a Himalája lábainál alakult ki komoly vészhelyzet gépe fedélzetén. – Azt hittem, a gép törzse egyszerűen kettétörik. A gép stabilizálása miatt ki kellett kapcsolni az egyik turbinát. Erre rákezdett egy vészjelzés, sziréna, hasonló ahhoz, ami a háborúban is hallható. Soha nem felejtem el azt a hangot. Csak imádkozni tudtam. Megúsztuk, de akkor azt mondtam, soha többé nem ülök repülőre. Persze azóta több százszor is felszálltam már – teszi hozzá végül Johnny, aki vallja: minden új élményből szép emlék lesz, ami örök forrása a boldogságnak, és velünk marad egész életünkön át. Az utazás ilyen.