2023.10.10. 19:29
Nyugdíjasok ünnepe - Elismeréseket is átadtak az aktív időseknek
Az elmúlt évek hagyományainak megfelelően idén is megtartották Vasegerszegen a nyugdíjas-találkozót múlt szombaton, az idősek napja alkalmából.
A helyi gyerekek adtak verses-zenés műsort a nagyszüleiknek
Forrás: Németh József
A rendszerváltás óta minden évben tartanak nyugdíjas-találkozót Vasegerszegen, amelynek keretében megemlékeznek az idősek világnapjáról és egyben, október 6-ához kötődően, az aradi vértanúkról is a Közösségi Házban. A találkozón az egyházak képviselői, Magyar Melinda lelkész és Varjú Gábor plébános köszöntötték az időseket, akik az idő múlásáról, a gyűlölet nélküli életről, az egymás iránti szeretetről beszéltek nekik, majd közösen imádkoztak az idősekért. Köszöntőt mondott még dr. Wächter Walter, Vas vármegye tiszti főorvosa az idősek megbecsülésének fontosságát emelte ki. Beszédet mondott Németh József, Vasegerszeg polgármestere, majd elismerést adott át a település frissen nyugdíjba vonult, ám a közéletben továbbra is aktív tagjainak. Idén Moócz Piroska, Gergyéné Németh Sarolta és Kerecsei János kaptak oklevelet a településért végzett, több évtizedes munkájuk elismeréséül. Az ebédet követően a vasegerszegi gyerekek adtak kedves, zenés-verses műsort. Végül Kovács „Luji” Lajos Én is csinálom a fesztivált című műsorával hívta zenés időutazásra a 60-as, 70-es évekbe a megjelenteket. A mulatság olyan jól sikerült, hogy sokan még táncra is perdültek.