Szombathelyi fejlesztések

2023.11.16. 20:06

Kormányforrás adta az alapot: a szentkirályi híd, forgalmas utak és a Kresz-park is megújult

Kormányzati forrásból történtek Szombathely számos városrészén a fejlesztések: az 1,2 milliárd forintos támogatási csomag a Szent István király utcai híd felújításához is fontos alapot jelentett - erről tartott sajtótájékoztatót dr. Hende Csaba és Illés Károly.

Tömböly Ágnes

Forrás: Puskás Enikő

- Nagy rekonstrukción esett át a Szent István király utcai Gyöngyös-patak híd, újra kellett építeni az egészet. A megvalósulás annak az 1 milliárd 205 millió forint kormányzati forrásnak köszönhető, amit dr. Hende Csaba országgyűlési képviselő hozott a városnak - emlékeztetett Illés Károly frakcióvezető (Fidesz-KDNP) a helyszíni sajtótájékoztatóján. Hozzátette, a hídfelújításhoz ugyan önkormányzati forrást is kellett rendelni, ám a kormányzati támogatás nélkül ilyen volumenű beruházás nem tudott voln megvalósulni. Mint ahogy azok a fejlesztések sem, amik a városban a nehéz idők ellenére történtek. Egymás után sorolta: a Magyar László, a Paragvári, a Dozmat és a Nádasdy utcák felújítása, a víztorony környékének fejlesztése és a Vásárcsarnok körüli parkolórekonstrukció is ide tartozik.

- Az igazság az, hogy a kormány ebben az 1 milliárd 205 millió forintos csomagban egy másik híd, mégpedig a Markusovszky utcai híd felújítására biztosította a forrást, ami úgy a kórház, mint a Vérellátó, a mentőszolgálat és az Egészségügyi Alapellátó megközelítése szempontjából kulcsfontosságú. Csakhogy időközben ez a híd egyszerűen leszakadt, beomlott, nyilván a sok éves elhanyagoltság miatt - mondta dr. Hende Csaba. Szombathely országgyűlési képviselője úgy folytatta: - A városi önkormányzat úgy döntött, nem javíttatja ki a Markusovszky utcai hidat, hanem ide csoportosítja át az arra biztosított összeget. Ez szíve joga, de hangsúlyoznom kell, hogy valamennyi híd (fenntartása) - belterületi híd lévén - kizárólagosan önkormányzati feladat. Tehát az a kormányzati támogatás, amely hídfelújítás címén Szombathelyre érkezett, egy 100 százalékosan önkormányzati feladat támogatását jelentette - húzta alá dr. Hende Csaba. Utalt arra is: nyilvánvaló, hogy egy beszakadt, régóta elhanyagolt híd rekonstrukciója drágább, mint egy felújításra váróé, ezért is volt szükség még városi forrásra a szentkirályi hídnál. 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a vaol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában