Bükalja, Bikalja a Bükk alatt - A történelmi Őrség 18 falujának egyike

Pedig így van, a Bakonyt már egy 1082-es oklevél is megemlíti, akkor még „Bukon” alakban. A Bükk területnév olyan helyet jelöl, ahol a jellemző fafaj a bükk. Jó néhány akad belőlük. Bakonyból már kevesebb van, de azért az is előfordul. Így például Hegyhátszentmárton határában például a Lugos-pataktól nyugatra eső erdőrész elnevezése Bakonyai-oldal, s ott találjuk a Bakonyai-kutat is. A vasi Bükalja település nevével 1393-ban találkozunk először. Falunévről van szó, amiből az is kiolvasható, hogy a Bük (Bükk) nevű terület közelébe fekszik. Hol keressük? Nem tűnt el teljesen, ma is megvan. A történelmi Őrség 18 falujának egyike volt. Az őrségi községek közül többet is összevontak, így például Kotormányból, Dávidházából, Senyeházából, Bajánházából lett a mai Bajánsenye. Az első településegyesítésre már 1889-ben sor került. Akkor Bükalját egy olyan faluhoz, Domonkosfához csatolták, amelyik nem tartozott a történelmi tájegység falvai közé. 

A régi nevet az összevonás után nem tarthatta meg. Az ott élők persze tudták, s tudják ma is, hogy a hely, ahol élnek, hajdan Bükalja nevet viselte. A falu az Őrség falvaihoz hasonlóan a Batthyányak birtoka volt, a szomszédos Domonkosfa a Nádasdyakhoz és néhány kisebb családhoz tartozott. 1767- ben Bükalján 17 jobbágyportát számoltak össze, s a Szép és a Kalamár nevű famíliák alkották a lakosság többségét. A felekezeti viszonyokat nézve a reformátusok akkor még egy kicsivel többen voltak, mint az evangélikusok. Az 1800-as évek második felére az arányok megváltoztak, közben a szomszédos, lutheránus vidékről új családok érkeztek. A reformátusok száma lecsökkent, napjainkra pedig szinte el is tűnt. Amikor az első világháború után a falu Jugoszláviához került, az Őrségtől való távolodás még érzékelhetőbbé vált. Az a terület, amelyet hajdan Bükknek neveztek, azonosítható, bejárható. Hatszáz-hétszáz évvel ezelőtt a Kerca és a Kerka-patakok közötti erdős dombvonulat neve lehetett Bükk. Ez a mikrotáj 6–8 kilométer hosszú és 2–5 kilométer széles. 

A két magaspontja, a 323 méter magas Bükk-hegy (szlovén térképeken: Bukov breg) és a 340 méteres Kő-hegy (a szlovén térképeken: Kamenek) ma Szlovénia területére esik. Az elnevezést eredetileg az egész területre vonatkozóan használták, de ez az évszázadok folyamán megváltozott. Visszaszorult a bükkel fedett terület is. Ennek egyik oka, hogy a népesség növekedésével az erdők egy részét kiirtották, szántóvá, legelővé alakították át. Pesty Frigyes 1864-es földrajzi gyűjteményéhez Szomorócról Orbán János bíró, Ingiszi István esküdt és Kapornaky Sándor jegyző küldtek adatokat. A Bükkös nevű területről azt mondták, hogy a terület nagyobb részt már „fenyves parlag és bokros irtvány”. A XVIII–XIX. századi térképeken jól érzékelhető, hogy a mostaninál jóval több volt a szőlő is, ezek jellemzően a szántók és az erdők között helyezkedtek el. A települések történetéhez a táj folyamatos változása is hozzátartozik. Ha ezen a környéken barangolunk, nem nagyon találunk ősöreg fákat, de vannak olyan erdőrészek, amelyekre azt mondhatjuk: itt most egy bükkösben járunk, s az állt itt fél évezreddel ezelőtt is. 

A környéken élők használták az erdőt és annak fáit. Használták tűzifának és épületfának is, bár ez utóbbinak nem igazán ideális. A régmúlt apró elemekből, kicsiny történetekből áll össze. Kapornak falu is a Bükk-hegy közelében van. Az 1695-ös úrbéri összeírás szerint az ott lakók többsége ács volt. Nem gyalog vagy igásrobottal, hanem ácsmunkával szolgáltak a Batthyányak csákányi várában. Ebből az következik, hogy értettek a famunkákhoz, s ezt a tudást a saját szűkebb környezetükben sajátították el, vették át az elődeiktől. A magyar kultúrtörténet egyik érdekes emléke a kercaszomori ácsolt ágy. Az anyaga bükkfa, s egy helyi mester készítette 1840- ben. 1954-ben került be a Magyar Néprajzi Múzeum gyűjteményébe. Bükalját „régi öregek” Bikallának mondták. A település nevét a hagyományoknak megfelelően egy k-val írjuk.